Beszélgetés Rónavölgyi Endréné szerencsi polgármesterrel
Sokszor, sok helyen leírtam már, hogy nagyon szeretem a Hegyalját, s a zempléni embereket. Nem tudom miért van ez így, de a Hegyaljai szőlőtőkével borított lankák biztonságot sugároznak számomra. Hallgatom a Polgármester asszonyt, s közben azon gondolkodom, vajon honnan, miből merít ennyi hitet, optimizmust, tenni akarást. Tervez, érvel, s nem veszíti el a mindenen átsegítő mosolyt, jó kedélyt.
– Az-az igazság, hogy sok energiát vesz el az emberektől a pesszimizmus, s a ma oly népszerű panaszkodás. Én pedig úgy vagyok vele, hogy az úgysem vezet sehová, akkor miért ne azon agyaljunk inkább, hogy hogyan tovább, mint azon, hogy mit, miért nem lehet megoldani. Ráadásul úgy érzem, jól sáfárkodtunk a lehetőségeinkkel. Korszerű, átgondolt takarékos gazdálkodásunknak köszönhetően úgy léptük meg az intézményeink átszervezését, hogy az nem ment a szakmai munka rovására, egyetlen szerencsi ember sem került az utcára, s ráadásul ezzel a lépéssel megspóroltunk 120 millió forintot. A pályázati pénzekkel megdupláztuk a költségvetésünket 2,5 milliárddal, s ebből megújult a belvárosban lévő fürdő, megszépült a vár parkja, s elkészült két körforgalom. Lehet valaki szkeptikus, hogy ezzel a ma divatos szóval éljek, az Unióval kapcsolatban, de Én bizton állíthatom, hogy nagyon sok évnek kellett volna eltelnie ahhoz, hogy egy település, vagy egy kistérség annyi fejlesztést megvalósíthasson, mint a közösség segítségével teszi. Mikor tudott volna egy Szerencs nagyságú város 500 millió forintos felújítást végezni két óvodáján? Talán soha. Vagy mikor tudott volna a kistérség 3,5 milliárd forintot fordítani arra, hogy 86 településnek, közel 100 ezer embernek egészséges ivóvize legyen. No de ne ugorjunk a dolgok elé…
– Pontosan a térségben zajló dolgokról szeretnék Öntől kérdezni. Forrong Önök körül a levegő. Eleddig példátlan dolgot kezdeményeztek azzal, hogy, ha nem történik a munkahelyteremtés elősegítése tekintetében pozitív döntés, akkor tovább nem szeretnének a Világörökségi programban részt venni?
– A társulási ülésünkön valóban elhangzott egy ilyen felvetés, s Én mint elnök is támogatom ezt. Tudomásul kellene venni, hogy új gazdasági kihívásoknak kell megfelelnünk, s ez a térség csak a szőlőművelésből nem tudja eltartani az itt élő embereket. Korábban sem tudta, inkább kiegészítés volt a szőlő és a borászkodás a családoknak. Ma pedig amikor a szőlőterületek nagy része néhány külföldi nagy cég kezében van, akik nagyon kevés embert foglalkoztatnak a bevezetett korszerű technika, technológia mellett, ma még inkább így van. Nagyon fontos a szőlő, a borászat, a turisztika, de sajnos ma már kevés. Munkahely kell, ahhoz pedig beruházás szükséges. Nem tartom ésszerűnek, hogy többnyire vélt okokra hivatkozva próbálnak megvétózni minden tervezett beruházást. A jövő nagy kérdése, hogy az értékeket megőrizve történő ipari fejlesztések megvalósulhatnak-e a térségben, vagy hagyjuk, hogy tovább szaporodjanak a munkanélküliek, s akkor megpecsételjük Zemplén sorsát, s elszegényedés, elvándorlás következik. Most, hogy megszűnt a Cukorgyár, még indokoltabbnak látjuk az Ipari Parkunk fejlesztését, ahová a szalmaerőművet is terveztük. Mert az-az igazság, hogy a gyár bezárása nem csupán iparűzési adó kiesést és 110 ember munkanélkülivé válását jelenti, hanem az ipari kultúra elvesztését is. Ez pedig sokkal nagyobb kár hosszú távon, hiszen a műszaki értelmiséget nem tudjuk tovább itt tartani ezek nélkül a fejlesztések nélkül. Nem szabad lett volna hagyni így kiélezni a helyzetet, régen is együtt élt az ipar és a mezőgazdaság, de ha dönteni kell, akkor nekem polgármesterként azért kell dolgoznom, hogy a térségben élők tisztességgel, a munkájukból tudjanak megélni. Sajnos a Világörökségi cím nem tartalmazott az itt élők számára előnyöket, inkább a korlátokat éreztük.
– Ide kapcsolódik a következő kérdésem is. A Szerencsi Kistérségi Társulás Tanácsa május 23-ai ülésén fogadta el azt a dokumentumot, amely a településvezetők együttes véleménye alapján a mai magyar társadalomban tapasztalható kedvezőtlen jelenségeket foglalja össze. A javaslatokat is megfogalmazó összegzést a tanács képviselői május 26-án a parlamentben adták át Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének.
– Az a véleményem, hogy nem tartható az a helyzet, hogy napjainkban a magyar társadalom 54 százaléka viseli az állam fenntartásának terheit. A rászorulókon továbbra is segíteni kell, azonban el kell érni, hogy jobban megérje dolgozni, mint segélyekből élni. Meg kell szüntetni azt, hogy a szegénység vámszedői uzsorakamatból éljenek, garanciák szükségesek a szociális juttatások megfelelő felhasználására. Öröm számunkra, hogy a tárca figyelembe vette javaslatainkat előterjesztésében.
– Friss hír, hogy a regionális fejlesztési tanács a szerencsi önkormányzat által benyújtott pályázatokat összesen közel hatvanmillió forinttal támogatta. Ennek a felhasználásával valósulhat meg a Zrínyi utca, valamint a Széchenyi út egy részének és a Hunyadi köznek a felújítása, a Bocskai úti volt Munkáspályán kialakítandó építési telkek közművesítése, valamint a városban térfigyelő rendszer kiépítése a vasútállomás és a posta között. Mindezek mellett számos előkészített tervet emlegetett még. Mi minden szépül, szépül újul meg a közeljövőben?
– Ez utóbbi nagyon fontos a közrend és közbiztonság megőrzése, s a városlakók jobb közérzete miatt. Szóval lesz négysávos 37-es utunk a városon keresztül. A NORVÉG Alapból megújulnak a templomok, s terveink szerint a Rákóczi –vár is. Szeretnénk tovább folytatni a városközpont rehabilitációját. – Kész tervvel tele a fiók, s ugrásra készen várjuk, ha megjelenik egy olyan pályázati lehetőség, ami passzol a mi elképzeléseinkhez, de lehet akár fordítva is… – mondja beszélgetésünk végén, huncut mosollyal.
