 |
Név: Czeglédi Dezső Kor: 53 év |
 Kisgyőr helyén már a bronzkorban is település volt. Határában őskori földvárak nyomai láthatók. Ezek közül legismertebbek a Halomvár és Leányvár. Neve is a gyűrű alakú földvárak nevéből származik. A honfoglalás korában ehhez hasonló földvár volt Diósgyőrben is. Így vele kapcsolatban, de megkülönböztetésül kapta a nevétAz ország három részre szakadása után az Erdélyből kiindult függetlenségi harcok idején rohamosan terjedt a reformáció. Érvényesült az elv, hogy akié a föld azé a vallás. Kisgyőr református egyháza 1576-ban alakult. „A majorsági telkesek, akik magukat nemeseknek nevezik,” kitétel szerepel az l848. utáni birtokperek aktáiban is. Az 1735. óta vezetett, illetve meglévő egyházi anyakönyvben is nemes előnévvel vannak bejelölve egyes családok, mint Ns Bihari, Ns Horváth, Ns Csenge, Ns Kun, Ns Lengyel, és Ns Fegyverneki családok. Valószínű, hogy valamikor fegyveres szolgálataikért kaphatták meg a majorsági földekből kihasított telket és jogot a megkülönböztető előnévre. Az l848. áprilisi törvények értelmében Magyarországon megszűnt a jobbágyrendszer. Kisgyőr lakossága azonban ezután még évtizedekig pereskedett a földesúri jogokat gyakorló korona uradalommal, a volt jobbágyi és zsellérföldek, főleg pedig a közös legelők és erdők elkülönítése miatt. Az elmúlt századokban sok szőlőt termeltek a kisgyőriek. A déli fekvésű lejtők kedveztek a szőlőtelepítésnek. Bortizedet fizettek az uradalomba, de még az egyházi adóba, tanító béribe, nótárius béribe is szerepel a bor fizetési eszközként. Mennyiségét a régi űrmérték szerint akó, icce, átlag mértékkel mérték. A mai tényleges szőlőtermő terület a száz évvel ezelőttinek alig a tized része lehet. A múlt század vége felé az országosan pusztító filoxéra itt is kiölte a szőlőt szinte az utolsó tőkéig. Az újratelepítés lassan ment és csak kisebb területen. A sok szőlőből bort préseltek, a tárolásához pedig sok pincét ástak. Az utóbbi években egész pincesort tártak fel az élelmes kisgyőri lakosok a Melegvölgy oldalban. Csak találgatni lehet, hogy valamikori gazdáikat a tatár, a török vagy a pestis pusztította-e el. A teraszosan települt házsorok alatt lépcsőzetesen helyezkednek el a pincesorok. Kisgyőr vízszegénységére és borgazdaságára utal a környéken ismert mondás, hogy itt a vándor könnyebben kaphat egy pohár bort, mint egy pohár vizet. Az 1935-ös összeírás szerint a szabadforgalmi, illetve személyi tulajdonban lévő szántó, szőlő, rét és kert formában művelt összes földterület 1610 kat. holdat tett ki. Ez az aránytalan eloszlású, gyenge minőségű föld nem nyújtott mindenkinek munkát és nem biztosított kenyeret. A 2-3 holddal rendelkező családoknak is kiegészítő jövedelemre volt szüksége. Kevés embernek jutott munka a helybeli, módosabb parasztok gazdaságában. Sokan vállaltak mezőgazdasági munkát az ország távolabbi vidékén. Elszegődtek summásnak, gazdasági cselédnek. A századforduló után egyre többen jutottak munkához a Diósgyőri Vasgyárban is. Bejárni azonban csak gyalog lehetett egészen 1950-ig, amikor megindult a buszjárat Miskolc és Kisgyőr között. A 20 km-es távolság miatt nem jártak haza mindennap, hanem bent laktak a barakkban. Sokan voltak, akik értettek a fából készült szerszámok, használati tárgyak készítéséhez. Ezeket a tárgyakat faragással díszítették. Jellemzőek a hosszú leveles indák és tulipános minták. A kapufélfák különlegessége a kalapos emberfej formában végződő oszlopfők. Helyben készültek a szőlőtermeléssel kapcsolatos hordók, kádak prések is. A fafaragás tudománya apáról fiúra szállt. A település mai képe is erről tanúskodik. |
„Tartsd becsben az utódokra az ősök által hagyottakat, mert ha azok elpusztulnak utánnok pusztulsz te is” Ezt a mondatot a kisgyőri polgármester ma is magáénak vallja, s ez bizony meg is látszik a hegyek között megbújó virágos, rendezett apró településen, ahol a vendéget a falu határában fából faragott buszmegálló, pad, tábla, szobor és borkút fogadja. Czeglédi Dezső polgármestert azonban nem csupán a múltról, hanem a jelenről, jövőről kérdeztem.
– Az idézet egyébként egy okiraton lelhető fel, amelyet a falu egykori vezetői 1883-ban helyeztek el a földben, s egy bika ól helyén találták meg. Nekem annyira megtetszett az első mondata, hogy azóta is őrzöm a másolatát. Szerintem ez a mondat mind az emberi, mind a tárgyi értékekre igaz, s mi mindent igyekszünk azért megtenni, hogy a fiataljaink jól megismerjék a múltat.
– Bizonyára azért is van minden évben három olyan jelentős, ma már meglehetősen nagy idegenforgalmat generáló, hagyományőrző, hagyományteremtő rendezvényük, amelyben nagy szerepet kap a kulturális múlt?
– Igen. Minden település szeret magáról hírt adni, s mi úgy érezzük ezekkel a rendezvényekkel nekünk gyarapszik a jó hírünk. Általában olyan események megrendezésére vállalkozunk, amelyek hagyománnyá nemesednek, így már nem is három, inkább négy ilyen rendezvényünk van. A hagyományoknak megfelelően június utolsó hetében volt a 19- Családi kézműves szaktábor, Kékedi László népi iparművész vezetésével, aki a falu alpolgármestere is. Ennek az idén két gyönyörű hozadéka is lett, az egyik egy faragott buszmegálló, a másik pedig a nemrégiben elhunyt dr. Mészáros István református püspök, Kisgyőr díszpolgára emlékére készített oszlop. Nagy sikere volt az idén is a Kisgyőri Lovasnapoknak júliusban, ahol lovastusát, díjugratást, tereplovaglást láthatott a közönség. Lesz szeptemberben a XXIV. Szüreti napunk, amikor valóban bor folyik a borkútból, s egész napos programmal emlékezünk az egykori szőlőkultúrára. És szeptember elején lesz a III. Kisgyőri Szittyaünnep, ahol az ősi hun-magyar harcművészeteket, szertartásokat, hitvilágot, életmódot mutatjuk be. Így ötvöződik a múlt és a jelen, hiszen ahhoz, hogy ezek a rendezvények valóban nagy idegenforgalmat vonzzanak, szépnek, rendezettnek kell lennie a településnek, amihez hozzátartozik a teljes infrastruktúra is. De az is, hogy a vendégnek legyen hol megpihennie, így a Faluház tetőterében 32 fő részére szálláshelyet alakítottunk ki. Ezekhez a rendezvényekhez kapcsolódik egyik pályázatunk is, amely egy olyan szabadtéri színpad megépítéséről szól, ahol a kultúra még méltóbb helyet kaphat.
– Ha már a pályázatokról szólt, maradjunk is kicsit ennél. Úgy tudom eddig is sok pályázati pénzt nyertek, de most is nagy terveik vannak. Például amikor más kistelepülésen az iskola bezárásán gondolkodnak, akkor Ön iskolát akar építeni, bővíteni?!
– Nem csökken nálunk a lakosság, most 1686-an vagyunk és Mocsolyáson 160-an élnek. Nekünk az elkövetkezendő években nem lesz „gyerek gondunk”. Az óvodába folyamatosan 55-60 gyermek jár, s az iskolai létszám 167 fő. Úgy gondolom, hogy ezeknek a gyermekeknek meg kell adni az esélyt, hogy jó körülmények között tanuljanak, mert az eredményeik ezt igazolják. Három oldalon tudnám sorolni a versenyeredményeiket. Nem csak a városban lehet jól tanítani, hanem vidéken is, de ehhez egyenlő feltételek kellenek. Nálunk hiányzik a szaktanterem a nyelvi labor, s ezt akarjuk megoldani. A terv megvalósítása 300 millióba kerül. Erre pályázunk. Az előző ciklusban 130 millió forint pályázati forráshoz jutottunk, amiből lettek, utak, egységes falukép: táblákkal, szép közterekkel, ülőpadokkal, s megújult a község hídja, elkészült az egyedülálló élményt nyújtó 7,8 kilométeres „Parlagi sas Tanösvény”. Nem vagyok elégedetlen ezzel sem, de a mostani ciklusban ennél jóval többet akarunk megvalósítani. Az említetteken túl, az idegenforgalom fellendítése érdekében például szeretnénk, ha a Miskolctapolcával összekötő út elkészülhetne. Ez mindössze egy néhány kilométeres szakasz, de mindkét település számára hasznot hozhatna. Szerencsére Miskolc város vezetése is fogadó késznek látszik az ötletre.
– Egy kistérséghez tartoznak. Apropó, hogyan működnek együtt a települések a kistérségen, illetve a mikrokörzeten belül?
– Vannak nagyon jól működő területek, mint a családsegítés, gyermekvédelem, időseknek a házi segítségnyújtás, az oktatás, de sajnos nem használjuk ki eléggé a partnerség adta lehetőséget sok területen, s ebben bizony lépnünk kell, ha a térség fejlődésében még többet akarunk elérni. Láthatóan az Uniós pénzekhez csak akkor tudunk hozzájutni, ha nem egy településben, hanem egy kistérségben gondolkodunk, akár munkahelyteremtésről, akár felzárkózásról, akár idegenforgalomról legyen szó.
Orosz B.Erika
Fotó: Orosz László
