Nem tudom a velem egyívásúak, hogy vannak vele, de Én úgy érzem, ahogy telnek ez évek, egyre nehezebben tudom feldolgozni az emberek okozta csalódásaimat.
Tessék mondani? Ez talán a korral jár?
Főként azt nem tudom megemészteni, ha valaki buta, irigy, rosszindulatú, s egyébként többnyire e három tulajdonság együtt jár. Buta, mert ennyire telik neki, de az még hagyján, hiszen nem mindenkinek egyformán osztotta a teremtő az észt, de ezt még megnyilatkozásaival súlyosbítja. Irigy mert Ő sikertelen, s ezért mások sikere főben járó bűn az Ő szemében. S még mellé rosszindulatú is, vagyis ahol tud, ott ártani akar. Többnyire ebben is sikertelen, de akár még a törvénytelenségig, tisztességtelenségig, hamis vádaskodásig is elmegy. Szóval ezt az „állatfajtát” valahogy már nem tudom tolerálni.
Ugye ráismert a Kedves Olvasó?! Mi miskolctapolcaiak mostanában sok ilyennel találkozunk. Ezeknek semmi sem jó, ezeknek savanyú a szőlő, s nem egyéneknek ártanak vele, hanem egy közös ügynek, akár egy terület fejlődésének. Összefogás helyett, a cél csupán az egyéni érdek, de az aztán mindenáron. Nem tudom, hogy ez hely specifikus dolog-e, vagy azzal jár együtt, hogy az elmúlt időszakban a romló gazdasági helyzet, a politikai változások, vagy a szakmai kóklerség sokakat a perifériára szorított. S ezen egyesek nem tudnak túllépni. Persze többen azt mondják, hogy ez országos jelenség, hogy ez sajnos magyar mentalitás. Mindenesetre, ha az ember ezt a szűkebb pátriájában tapasztalja meg, akkor rosszabbul érinti. Mondhatná most a Kedves Olvasó, hogy ne beszéljek már résbuszokban, bökjem ki, ami a szívemet nyomja, s aztán spongyát rá! Igaza is lenne, de most szándékosan nem mondok konkrét példákat, mert Én a jelenséggel birkózom, s nem egy emberrel. Ezért nehezebb magam túltenni rajta, hiszen itt ezt a szemlélet kellene tűzzel, vassal irtani, hogy másoknak, a valamit tenni készeknek ne árthasson.
Bizony kérem, ez a korral jár, de hála Istennek nem az Én korommal…
