2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Utazás » Óvatosabban, más céllal, de közel ugyanannyit utazunk, mint a Covid-19 előtt
utazunk

Óvatosabban, más céllal, de közel ugyanannyit utazunk, mint a Covid-19 előtt

A járvány alapjaiban változtatta meg a magyar lakosság utazással és üdüléssel kapcsolatos fogyasztói preferenciáit és szokásait. Az igény továbbra is megmaradt, csak már másként, máshová és másért utazunk – állapítja meg a Budapesti Metropolitan Egyetem tanárai és hallgatói által készített kutatás.

Dr. Behringer Zsuzsanna, a Budapesti Metropolitan Egyetem docense munkatársaival, és a METU Turizmus Tehetségműhely hallgatóinak bevonásával azt vizsgálta, a turizmusban milyen hatást gyakorolt a pandémia a fogyasztók viselkedésére, vásárlási döntésükre és preferenciáik megváltozására.

A világjárvány mély válságba sodorta a turizmust: forgalma 2020-ban 74%-kal esett vissza, 334 millió munkahelyből 62 millió megszűnt, és hozzájárulása a világ GDP-jéhez 10 százalékról a felére (5,5%) esett vissza (UNWTO). A kereslet erre a krízisre rendkívül rugalmasan reagált, a fogyasztókban mára alapszükségletté vált utazási igény nem veszett el, csak átalakult.

„A járvány átvészelésében a lakosság minden szempontból elfáradt. Viszont sem a pandémia alatt, sem a jövőben nem akarnak és nem tudnak teljesen lemondani szabadidős utazásaikról, így a szabályokat követve, jelentős kompromisszumokat kötve, de továbbra is utazni szeretnének – összegezte a kutatás eredményeit Dr. Behringer Zsuzsanna. – A higiénia, az egészségügyi biztonság változatlanul fontos marad, és a mentális és fizikális egészség fenntartása érdekében tett utazások is feltétlen elsőbbséget élveznek.”

2020-ban – 2019-hez képest – a legtöbb válaszadó (83%) csökkentette utazásai számát, sokan (68%) csak belföldre utaztak, közelebbi helyszínt választottak (65%) és kevesebbet költöttek (64,9%). Az utazások motivációi átalakultak: a mentális és fizikális egészség megőrzésének jelentősége kiemelkedően megnőtt.

A részleges nyitások után az utazások iránti kereslet emelkedett, és mivel a járványtól való félelem, a karantén és a lezárások, a magyar lakosság mentális egészségére is negatívan hatottak, erőteljesen megjelent a kiszabadulás, mint új utazási motiváció. 2019-ig a kérdőívünket kitöltőknél, a pihenés dominanciája mellett (83,4%), a városnézésnek (70,1%), a kalandszerzésnek (55,9%), a szórakozásnak (52,1%), és az új kultúrák és emberek megismerésének (39%) volt igen jelentős a szerepe, a karanténból való kiszabadulás 2020-ban már a válaszadók 39, 2021-ben pedig 57 százalékánál volt a legfőbb utazási szempont.

Ennek következtében nőtt az igény a szabadtéri programokra, legyen az aktív természetjárás, passzív pihenés, vagy regenerálódást biztosító felüdülés. A pandémia legnagyobb vesztesei a kulturális programok, a városnézések, az új kultúrák és emberek megismerése, a kalandszerzés, a wellness szolgáltatások, a rokonok és barátok meglátogatása és a nyelvtanulás – ezek a motivációk a 2021-re tervezett utazások során hátrébb sorolódtak.

A desztinációk és a szálláshelyek kiválasztásában felértékelődött és alapvető elvárásként jelenik meg a higiénia fontossága. Jelentősen nőtt azok aránya, akik kizárólag önálló szervezésben utaztak, és önálló vendégházakban szálltak meg a szűkebb családdal vagy kisebb baráti társaságokkal – így sokkal jobban elkülönülhettek a többi utazótól.

Az átoltottság növekedése következtében a 2021-re tervezett utazások terén minden demográfiai jellemző alapján jóval bátrabb fogyasztói döntések születtek. A hazai lakosság igyekezett az eddig visszafogott, illetve elmaradt utazásait lehetőségeihez mérten pótolni. Egyre többen tervezték, hogy megpróbálnak visszatérni a 2019-ig jellemző utazási szokásaikhoz, mert túl hosszú idő telt el ahhoz, hogy a korábban megszokott utazásaikról a továbbiakban is le tudjanak mondani. Jellemző volt, hogy a fogyasztók a járványhelyzet alakulásától, az átoltottsági szint arányától, illetve a fogadó országokban érvényes járványügyi szabályok enyhítésétől függően azonnal reagáltak. Többen terveztek utazásokat, mint 2020-ban, az utakat elsősorban a nyári időszakra időzítve. Az üdülni vágyók azzal számoltak, hogy turisztikai költéseik növekedni fognak.

 

Vizsgálati módszer: Online kvantitatív kérdőíves felmérés 374 fő részvételével, kiemelten fővárosi és Pest megyei X, Y és Z generációs lakosság. A kutatás nem reprezentatív, eredményei nem vonatkoztathatók a magyar lakosság egészére, de megállapításai a demográfiai összetétel heterogenitása miatt a magyar fogyasztók bizonyos rétegeire vonatkozóan általánosíthatók, és alkalmasak trendek megállapítására és összefüggések feltárására.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!