2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
Nápolyt látni, és…

Nápolyt látni, és…

Tizennyolc évvel ezelőtt gyönyörködtem a NÁPOLYI ÖBÖLBEN.

Felejthetetlen élmények maradtak meg egész életemre ebből a városból. Körbe utaztuk egész ITALIA-t a KÖZLEKEDÉS TUDOMÁNYI EGYESÜLET szervezésében, de hiányérzetem maradt, mivel – idő hiányában – nem volt lehetőségem áthajózni a világ egyik legszebb szigetére: CAPRI-ba.

Most 2009 áprilisában, – az előző évek gyakorlata szerint – úgy határoztam, hogy húsvét előtt bepótolom ezt a mulasztásomat, s felkeresem ezt a gyönyörű szigetet.

 

Megváltottam a repülőjegyet Nápolyba, lefoglaltam a szállodai szobámat, s elkészítettem a szokásos – rövid utakra tervezett – kis bőröndömet.

Mivel a kijelölt repülő járatom reggel 07.10 órakor indul, előtte két órával be kell jelentkeznem a ferihegyi repülőtőrén, ezért  Miskolcról – későbbi vonat nem lévén – már előző nap: április hó 4-én, szombat este 19.34 órakor vonatra kellett szállnom, amivel 22.00 órára már meg is érkeztem a Keleti pu. -ra.

A kora nyári időjárás, kellemes esti sétára csábított, hogy indulásom előtt búcsút intsek nagyon kedvelt belvárosomnak, a Váci utcának.

Rajtam kívül is még nagyon sokan élvezték éjfél előtt is a belváros csodálatos hangulatát…

 

 

Nápolyt látni, és…

SÉTÁLÓK A VÁCI UTCÁBAN

 

 

Nápolyt látni, és…

A GERBEAUD HÁZ ESTI KIVILÁGÍTÁSBAN

 

Időben kijutottam metróval és autóbusszal a már megszokott módon Ferihegy 1-re, ahonnan indul az én gépem. Volt időm körülnézni a felvételi épületben, ahol nem sokan tartózkodtak már ebben a késő éjjeli órában.

Gyorsan kiszolgált egy nagyon kedves fiatal lány, frissen készített vacsorával, miután – másokhoz hasonlóan – én is lepihentem egy kényelmes ülőpadra.

Eljött az ideje a bejelentkezésnek 05.10 órakor, amikor bizony hosszú sor alakult ki a pultnál.

Gyorsan ment az ügyintézés. Hamar levetkőztem magamról mindent ami fémes volt, s így zavartalanul engedtek át a „bűvös” kapun.

Pontosan indult a W6 273 sz. járat a kifutó pályáról, s pillanatok alatt oly magasra emelkedtünk, hogy szép fővárosunkat már csak madártávlatból pillanthattuk meg.

Élveztem még a látványt a nap fényében, hogyan távolodunk el Budapesttől, Magyarországtól…

Hetvenöt perc sem telt el, amikor első pillantást vethettem  egy felejthetetlen városra, NÁPOLYRA.

Gyorsan megkerestem az ALIBUS megállóját, ahonnan 20 percenként indulnak a belvárosba a „gyorsjáratok”. Szerencsémre olyan közel volt az én kijelölt célállomásom, hogy öt perc alatt eljutottam a Piazza Garibaldi 32. sz. alatti HOTEL CAVOUR-ba, leendő szálláshelyemre, ahol percek alatt megkaptam a recepción a IV. emeleti 71.sz. szoba kulcsát.

A londiner azonnal átvette kis bőröndömet, sőt még a válltáskámat is, hogy liften a szobámba kísérjen, s elhelyezzen annak rendje módja szerint.

Figyelmes, udvarias kiszolgálásáért természetesen meg is kapta tőlem az „elvárt?” baksist.

Kényelmes lakosztály, XIX. századi épület, s annak megfelelő berendezéssel, bútorzattal, erkéllyel, ahonnan tökéletes kilátás nyílt egyrészt a nyüzsgő Piazza Garibaldira, másrészt a félelmetes VEZUV-ra.

Gyorsan  elhelyezkedtem, s máris elindultam a felejthetetlen NÁPOLYI ÖBÖL-be, hogy újra átéljem azt az élményt, amit tizennyolc évvel ezelőtt egyszer már megéltem – volt feleségemmel – amikor kijövet a CASTEL DELL’OVE –ből  egy nápolyi úr egy rózsacsokorral fogadott, amit én megvásároltam tőle a nejemnek, ezért hálából elénekelte a „SOLE MIO”-t, s körbetáncolt minket.

Végig sétáltam a már ismerős helyeken a napfényes tenger partján, s élveztem olaszország megszokott déli hangulatát.

 

Nápolyt látni, és…

CASTEL NUOVO

 

Az teljes utikönyv itt tölthető le! pdf formában.

(A fájl megnyitásához Adobe Reader szükséges amit itt tölthet le!)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek