2024. 10. 25. péntek

Blanka, Bianka
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Utazás » Fedezzük fel Budapest környékét hőlégballonnal!

Fedezzük fel Budapest környékét hőlégballonnal!

A csendesen a magasban szálló színes hőlégballonok lenyűgöző látványt nyújtanak. Ki ne játszott volna már a gondolattal, hogy körbenéz odafentről? Most az álom valósággá válhat, hiszen egyre több helyen és egyre szélesebb körben érhető el az a szolgáltatás, aminek keretein belül hőlégballonnal utazhatunk.

Az indulás

A Goballoon szervezésében indított sétarepüléseken a magasból gyönyörködhetünk a Zsámbéki-medence csodálatos látványában.

Miután megvásároltuk az egy évig érvényes és névre szóló beszállókártyánkat, és egyeztettünk egy időpontot, nem is maradt más dolgunk, mint várni a nagy napot. A találkozási pontról indulunk a hőlégballonhoz. Olykor megesik, hogy kicsit nehezebben tudjuk megközelíteni a ballont, és egy kisebbfajta kirándulást követően bukkanunk csak rá.

Ekkor megkezdődik a ballon felkészítése a felszállásra, majd minden utasnak részt kell vennie egy biztonsági tájékoztatón. Csak ezt követően kaphatjuk meg az engedélyt a beszállásra.

Kezdetét veszi az utazás

Miután az utasok és a pilóta beszálltak a ballon kosarába, megkezdődik a program legizgalmasabb része: felszállhatunk a magasba. Nagyjából 50-70 percig tart az utazás, ami alatt megtapasztalhatjuk, hogy a hőlégballon egy rendkívül csendes légi jármű, mivel nincs motorja – egyébként éppen emiatt számít a legbiztonságosabb közlekedési eszköznek is.

Azt is látni fogjuk, hogy a ballont nem lehet irányítani, arra repül, amerre a szél viszi. És ettől rendkívül izgalmassá válik az utazás, hiszen sosem lesz belőle két egyforma. Arról is meggyőződhetünk majd, hogy a kosár nem himbálózik össze-vissza, hanem meglepően stablil.

Majd ha mindezeket megláttuk, és kigyönyörködtük magunkat a 360 fokos panorámában, megkezdhetjük a leszállást.

A landolás

A földet érés egy külön kaland a hőlégballonos programban. Ugyanis mivel nem lehet irányítani a járművet, így azt sem tudjuk pontosan előre, hol fogunk megérkezni.

Sőt, az sem megjósolható, hogy hogyan. Vannak igazán kecses és már-már tökéletes landolások, ugyanakkor vannak olyanok is, amikor a kosár megdől közben. Mindenesetre sokan ezt a részét élvezik leginkább.

A megérkezés után

A sikeres földet érést minden esetben megünnepeljük, pezsgővel koccinthatunk, és kapunk a szervezőktől egy emléklapot, ami mindig segít majd felidézni ezt a különleges napot. Ezt követően visszamegyünk a találkozási pontra, amiben a szervező csapat földi tagjai lesznek a segítségünkre. Ők keresnek meg és juttatnak vissza bennünket.

A hőlégballonos sétarepülés tehát egy igazi nagy kaland, egy különleges kirándulás, amin egyszer az életben jó mindenkinek részt vennie. Gyönyörködhetünk a Zsámbéki-medence nyújtotta különleges látképében reggel vagy este, hogy szívünkbe zárva örökre magunkkal vigyük ezt a képet./X/

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Anziksz Finnországból
Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban…

További cikkek

Bizalmi válság Gödöllőn
Túlzottan frissek még az események ahhoz, hogy állást lehessen az ügyben foglalni, vagy a lehetséges következményeket latolgatni. A lakosság véleménye…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp