2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Technika
  • »
  • Jelentősen megváltozott, mit dob ki a Google egy keresésre

Jelentősen megváltozott, mit dob ki a Google egy keresésre

Egy hónap alatt feje tetejére is állhatott a találati lista

Minden nyelven, így magyarul is elindította a Google az új algoritmus frissítését, amelynek lényege, hogy előnyhöz juttassa a hiteles tartalmakat, az elsődlegesen marketingcélból írt szövegeket pedig hátrébb sorolja. Balog Botond, a seoklikk.hu szakértője arról beszélt, a frissítés miatt senki ne lepődjön meg, ha egy adott kifejezésre más találatokat ad ki a kereső, mint mondjuk egy hónapja, mert a fejlesztés által teljesen átrendeződhetett a korábbi rangsor. Közölte, a cégeknek emiatt alaposan át kell nézniük, hogy tartalmaik megfelelnek-e a Google új elveinek.

Meglehetősen ritka, hogy a Google minden nyelvre kiterjedő frissítést ad ki, de ez történt a közelmúltban, amikor a techóriás globális változtatásokat hajtott végre a Helpful Content Update névre hallgató algoritmus frissítésével. Ez új rangsorolási szignálként működik majd, azaz a Google az eddigieknél is erősebben előnyben részesíti azokat a tartalmakat, melyeknek hozzáadott értéke van az adott témához.

Balog Botond, a SEOKLIKK szakértője elmondta, a cég közleménye szerint azokat a találatokat sorolják majd hátrébb a keresőben, melyek a gyakorlatban nem segítik a felhasználókat. Ilyenek lehetnek a dezinformációk, az adathalász kísérletek és a marketingfogások egyaránt.

„A Google egyre komolyabban veszi, hogy milyen tartalommal szolgálja ki a felhasználóit, ennek élő példája a nemrég élesített Helpful Content Update. A cég megérezte a konkurensek erősödését és mindent megtesz annak érdekében, hogy olyan találatokat tárjon a userek elé, ami abszolút egyezik a keresési szándékkal” – mutatott rá.

Vége az olcsó marketingszövegek korának

Balog Botond felhívta rá a figyelmet, a frissítés nemcsak a tartalomgyártóknak, hanem a fogyasztóknak is komoly változást jelent. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy egy adott kifejezésre teljesen más találati listát kapunk, mint például novemberben.

„Mivel a Google azt szeretné elérni, hogy ne lehessen megvezetni a felhasználókat, vége lett az olcsó marketingszövegek korszakának. Csak olyan cikk kerülhet az élbolyba, ami szakértelmet tükröz. Konkrét példa erre az egészségügy. Ha valaki gyógymódot kínál, de a felmerülő kérdésekre nem ad választ, valószínűleg a sokadik lapra fogják sorolni az erről szóló tartalmat” – magyarázta.

A SEO szakértő úgy folytatta, a Helpful Content Update gépi tanulási modellen edződött, és le tudja követni azt, hogy a felhasználóknak mi a hasznos, illetve a beérkező adatok alapján képes finomítani is a rangsoroláson. Így arra sincs garancia, hogy amit ma első helyen találunk meg egy adott szóra a keresőben, az még holnap is abban az előkelő pozícióban lesz.

Mint mondta, ez rendkívül pozitív változásnak tekinthető felhasználói oldalról, mert a Google megpecsételi a sorsát minden olyan oldalnak, ami reklámot szeretne letolni a torkunkon. A cég közleményét idézve hozzátette, ha egy weboldalra negatívan hat ki a Helpful Content Update, akkor az akár hetekig vagy hónapokig is eltarthat miután eltávolították vagy kijavították a gyenge minőségű tartalmat, tehát aki hibázik, az hosszasan fog azért bűnhődni.

Erre kell ügyelniük a cégeknek

Balog Botond kérdésre válaszolva arról is beszélt, természetesen a cégeknek is reagálniuk kell a Google lépésére, hiszen könnyen elveszíthetik jó pozíciójukat a keresőben.

„Most kell nagyon megmutatni, hogy egy adott területnek valaki a szakértője. Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Figyelni kell arra, hogy olyan tartalmat kínáljunk a felhasználóknak, amik ki is elégítik az igényeiket. Sokan talán legyintenek, hogy ebből nem lehet baj, de a frissítés kapcsán tényleg óriásit lehet zuhanni akár egyik napról a másikra is a Google-ben” – tette hozzá.

A SeoKlikk szakértője figyelmeztetett, mivel az algoritmus frissítés súlyozásos alapon működik, vagyis bizonyos weboldalakat más erősséggel mér, így a nem hasznos és félrevezető tartalmak mennyisége is befolyásolhatja az eredményt. Megemlítette, egy linkfrissítés is lefutott, aminek az a célja, hogy kiszűrje a Google azokat az oldalra mutató linkeket, amik a kereső manipulálása miatt jöttek létre, tehát ezt a kiskaput is bezárták.

A cégeknek azt javasolja, nézzék át a weboldalukat, hogy a már elkészült tartalmaik mennyire felelnek meg a keresési szándéknak, a kulcsszó mennyire optimalizált és melyek azok a kontentek, amikkel ők sem szívesen találkoznának. Ez nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre hangzik, de szakértői segítséggel elérhető, hogy a keresőben ne csak megtartsák, hanem meg is erősítsék a helyeiket, zárta a gondolatait Balog Botond.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek