2024. 12. 22. vasárnap

Zénó
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Színházi Zsöllye » Czibor 90 – Komáromban megnyitották az emlékévet

Czibor 90 – Komáromban megnyitották az emlékévet

Czibor Zoltánra, az Aranycsapat néhai játékosára emlékeztek pénteken Komáromban, a Czibor 90 emlékév megnyitóján. A külgazdasági és külügyminiszter, az emlékév fővédnöke és főtámogatója elmondta: Czibor pályafutása azért is különleges, mert igen viszontagságos évek és körülmények között hozta ki a maximumot magából. Az Aranycsapat tagjai a második világháború borzalmai, a kiépülő kommunista diktatúra, majd az ’56-os forradalom leverésének árnyékában alkottak hatalmasat. Czibor igazi, büszke magyar volt, aki nem titkolta antikommunista nézeteit. Amikor nyilatkozott, sose felejtette megemlíteni, hogy mindig a magyarok millióiért játszik, ha nemzeti színekben pályára lép – közölte Szijjártó Péter. Most lenne 90 éves a „rongylábú” balszélső, az öntörvényű zseni, aki a magyar labdarúgás aranykorának világklasszis tehetsége volt – tette hozzá a miniszter. Szijjártó Péter azt mondta, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amely őrzi hőseinek, köztük sporthőseinek emlékét. Ezért gondoltuk, hogy 50 millió forinttal támogatjuk az emlékév megrendezését, Czibor Zoltán komáromi szobrának felállítását és a róla szóló musical színre állítását  – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. A rendezvényen bemutatták a Csák Attila szobrászművész által tervezett alkotás látványtervét, valamint megnyitották a Czibor pályafutásához kötődő relikviákból rendezett, Arany pillanatok című vándorkiállítást. Ramón Alfonseda, a Barca Veteránjátékosok Szövetségének elnöke a húszas évek Barcelonájának mezével ajándékozta meg a szervezőket és az egykori focisták megjelent leszármazottait. Az eseményen részt vett Czibor Zoltán két lánya, Erzsébet és Írisz, ifjú Kocsis Sándor, valamint Kubala László fia és unokája. Az est a Czibor, a Rongylábú című musical ősbemutatójával ért véget, a Magyarock Dalszínház előadásában. Czibor Zoltán a Komáromi MÁV-ban kezdte a pályafutását, majd többek között játszott a Ferencvárosban, a Bp. Honvédban, a Barcelonában és az Espanyolban. A válogatottban 1949-1956 között 43 mérkőzést játszott és 17 gólt szerzett. Tagja volt az angolok ellen a Wembleyben 6:3-ra győző csapatnak. Olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes volt. (MTI) …

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp