2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Négy napra virágba borul Miskolc belvárosa

Négy napra virágba borul Miskolc belvárosa

Május 11. és 14. között a Szent István téren rendezik meg a Florens 2023 – Kert – virág – otthon – szabadidő kiállítást és vásárt.
Fotók: Florens szervezők

Hét év kihagyás után ismét otthont ad Miskolc az ország nagy, szabadtéri, kerti és szabadidő életmód-kiállításának. Május 11. és 14. között festői környezetben, az Avas-domb lábánál, a város főterén másodszor rendezik meg a Florenst.

– Úgy gondoljuk, hogy a téli Kocsonyafesztivált követően egy nagy tavaszi rendezvénynek jó helye lenne Miskolc programnaptárában. A kert, virág, otthon, szabadidő témák pedig jól illenek a természet megújulásához. Első alkalommal 2015-ben szerveztük meg a Florenst, sajnos az azt követően években különböző okoknál fogva nem volt erre lehetőségünk. Idén azonban a pandémiás évek után újraindulhat a rendezvény. Bízunk benne, hogy ezentúl minden évben lesz Florens, és egy fontos eseménnyé válhat a város életében – nyilatkozta lapunknak Sashalmi László főszervező.

A rendezvény négy napja alatt a mintegy 6 ezer négyzetméteres területen a virág, kert, otthon, szabadidő tematika mentén csokorba gyűlő gyártók és kereskedők mutatják be és árusítják portékáikat a Szent István téren. A kiállítók a virág- és kertkultúra mellett az otthonaink külső-belső frissítésével, dekorálásával, a szabadidő kellemes és hasznos eltöltésével kapcsolatosan is mutatnak ötleteket, adnak szakmai tanácsokat. A belépés a Florensre ingyenes lesz!

– A virágkereskedők, kertszépítők és kertibútor-kereskedők mellett vásári forgatag is várja a kilátogatókat, de olyan kerttel, virágokkal kapcsolatos előadásokkal is készülünk, amelyek sok érdekes és hasznos információval szolgálhatnak a hallgatóságnak – ismertette Sashalmi László. Hozzátette, szeretnék a gyerekeket is szórakoztatni, ezért a legkisebbeket is izgalmas programok várják. A Florens részeként pedig, a városháza aulájában kiállítást is szerveznek az óvodák által készített „Mesetavasz” minienteriőrökből.

A Florens május 11-én, csütörtökön 11:30-kor nyílik, a többi napon pedig 10 órakor. A kiállítás 18 óráig lesz nyitva, de a vásár csak 22-kor zár. Sőt, sötétedés után a közvilágítás mellett lampionokat is gyújtanak a szervezők, és így regényes környezetben sétálhatunk, nézelődhetünk és élvezhetjük a tavaszi estéket a virágba borult Szent István téren. Ha pedig szeretnének szép emlékeket a Florensről, akkor a virágokból kialakított különleges selfie-pontokon meg is örökíthetik a romantikus pillanatokat.
További információk a rendezvényről: www.florens.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp