2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Ingyenes programokon ismerhetjük meg Pécs örökségét

Ingyenes programokon ismerhetjük meg Pécs örökségét

A pécsi világörökségi helyszínek idén is csatlakoznak a Kulturális Örökség Napjai című országos rendezvényhez, ennek keretében díjtalan idegenvezetések, koncertek és látványos fényinstalláció várja az érdeklődőket, akik szívesen megismernék Pécs kiemelkedő történelmi emlékeit.

 

A szeptember 16–18. között. zajló programok központja az idén júniusban felújítva átadott Ókeresztény Mauzóleum, ami a három nap során rendhagyó módon éjjel 23 óráig lesz látogatható.

 

Vezetett séták indulnak mindhárom nap 18 órakor. A program az Ókeresztény Mauzóleumtól indul, ahol a látogatók megismerhetik a római temetkezési épület föld alatti festett sírkamráját és a föld feletti emlékkápolnáját. A rendhagyó sétán a nagyközönségtől jelenleg elzárt kiállítóterekbe is bevezetik az érdeklődőket, ugyanis a program második felében meglátogatják az Apáca utcában található világörökségi helyszíneket is. Az idei Kulturális Örökség Napjai fő témája a műemlékvédelem, így a túra során szó esik a pécsi világörökségi helyszínek megóvásáról is.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés: +36 30 701 3771, info@pecsorokseg.hu. A létszám limitált.

 

A Szent István téren, az Ókeresztény Mauzóleum felszíni romjainál ingyenes koncertek várják az érdeklődőket. Pénteken 19 órától Makó Dávid dalszerző, gitáros egyszemélyes produkciója, a Devil’s Trade zenél. A Devil’s Trade Európa jelentős klubjaiban és számos nemzetközi fesztiválon fellépett már. Zenéjében a szívszorító erdélyi dallamoktól kezdve a doom/stoner gyökereken át az Appalache-hegység népzenéjéig megannyi színt hoz.

Szombaton 19 órától a Flanger Kids, azaz Gyarmati Fanny és Szczuka Panka 2020-ban alakult elektronikus zenei duója zenekari formációban lép színpadra.

 

Mindhárom nap este 20:00–23:00 között Mátrai Erik látványos fényinstallációja segítségével kel életre, és emelkedik a térbe az Ókeresztény Mauzóleum felszíni romja. Az évszázadokkal ezelőtt leomlott kőfalak „újjáélednek”, hűen megidézve a múltat, így megismerhetjük, hogy milyen volt az épület alakja és bejárata. Az illékony fényfalak segítségével beléphetünk a térbe, a ködös, füstös közegbe vetített fénysíkok megemelik az alaprajzot, ám ahogyan a levegő mozgásával eltűnik a füst, a fényfal sem látható tovább. Olyan tünékeny a látvány, mint ezek az emberi építmények hosszú történelmünk tükrében.

 

https://www.pecsorokseg.hu/programok/kulturalis-orokseg-napjai-2022

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Adventi díszben a kukásautó!
A MiReHu Nonprofit Kft. idén is különleges meglepetéssel készült az ünnepi időszakra: adventi díszbe öltözött kukásautójuk újra útnak indult Miskolc u…

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp