2022. 09. 29. csütörtök

Mihály
1 EUR 412 HUF
1 GBP 456 HUF

Felolvasással népszerűsítik a lengyel irodalmat

A rendhagyó programra invitálják a versek szerelmeseit 2022. szeptember 3-án, szombaton délelőtt 11 órára, a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárba (3530 Miskolc, Mindszent tér 2.). Az említett időpontban Adam Mickiewicz költeményeit olvassák fel, lengyelül és magyarul.

 

A kezdeményezés nem új keletű, hiszen már 2012-től megrendezik Lengyelországban és szerte a világban a nemzeti olvasás napját. A kezdeményezést Adam Mickiewicz: Pan Tadeusz című művének közös olvasása indította, majd a későbbiekben többek között Aleksander Fredro és Henryk Sienkiewicz műveit is felolvasták a programba bekapcsolódók. A rangos programot már hagyományosan a lengyel köztársasági elnök, Andrzej Duda és felesége Agata Kornhauser-Duda felolvasása nyitja meg. Idén a 19. század egyik legismertebb lengyel romantikus költőjének, Adam Mickiewicznek műveit olvassák fel több helyszínen, köztük a miskolci Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban is. A programot intézményünk Miskolc Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatával közösen rendezi meg. A felolvasásba bekapcsolódnak a könyvtárban működő nyelvi klubok is, de bárki jelezheti részvételi szándékát szeptember 2-án, pénteken 12 óráig a könyvtár elérhetőségein, azaz a 46/344-851-es telefonszámon, a szabolib@rfmlib.hu e-mail-címen, valamint személyesen a 3530 Miskolc, Mindszent tér 2. címen. A felolvasás résztvevői egy erre az alkalomra készített alkalmi bélyegzővel ellátott emléklapot kapnak. A könyvtár egy mini kiállítással is készül, ahol Adam Mickiewicz verseinek fordításait tekinthetik meg.

 

A lengyel irodalmat népszerűsítő az a program, melyre 2022. szeptember 3-án, szombaton délelőtt 11 órától kerül sor a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban (3530 Miskolc, Mindszent tér 2.). A részletekről a képre kattintva olvashat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A hagyományoknak megfelelően 2022. szeptember 29-én, csütörtökön 16 órától tartanak megemlékezést Tompa Mihályról, a költőről elnevezett könyvtárban (…

További cikkek

A hagyományoknak megfelelően 2022. szeptember 29-én, csütörtökön 16 órától tartanak megemlékezést Tompa Mihályról, a költőről elnevezett könyvtárban (…