2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Zsidó Kulturális Fesztivál | Tállya

Zsidó Kulturális Fesztivál | Tállya

Augusztus 17-18. között Zsidó Kulturális Fesztivál kerül megszervezésre Tállyán, mely a Mazel Tov Tokaj-Hegyaljáért Alapítvány támogatásával valósul meg. Az esemény Tállya kulturális és történelmi emlékeit kívánja bemutatni, különböző izgalmas és szórakoztató programokon keresztül, melyek szólnak kicsiknek és nagyoknak is egyaránt!
Augusztus 17-én 14:30-kor kerül sor a megnyitó ünnepségre, ahol már a helyi borászok és kézművesek is várnak titeket portékáikkal. Délután 15:00 órától zsidó költők megzenésített verseit hallhatjátok Tállya főterén, illetve a napi programhoz tartozik a gyermekek szórakoztatása érdekében szervezett bábszínházi előadás is. Kicsit nagyobbak számára zsidó látványkonyhával és gasztronómiai műsorral készülünk, 16:30-tól pedig a filmsátorban századelős zsidó kisfilmeket nézhetnek az érdeklődők. Az este folyamán Tordai Zoltán és zenekara előadásában hallhatjuk a „Szól a kakas már” című koncertet. Megpihenésképp nyolc órától az Oroszlános Borbirtok vár titeket egy mennyei borvacsorával, melynek főszereplői a tradicionális zsidó ételek lesznek.

[Zsidó Kulturális Fesztivál | Tállya]

Augusztus 18-án, délelőtt a „Zsidók Tállyán” című kiállítást tekinthetitek meg, ahol majd később a tállyai Artistaille Művésztelepen készült alkotók munkáit lesz alkalmatok megcsodálni.
A programot zsidó hagyományok bemutatásával és természetesen kóser falatok kóstolásával zárjuk.
Az 1600-as évektől felerősödött a zsidóság jelenléte, mély gyökeret eresztve ezzel a „Hegyalja” kis településeinek kultúrájában. Ezt az állapotot a második világháború és az azt követő kommunista időszak szinte teljesen eltüntette, viszont a településeken egykor élt zsidóság történetei, valamint megmaradt épített örökségei a mai napig jelen vannak az ott élők emlékezetében.
A Zsidó Kulturális Fesztivál igyekszik ezt az emléket minél többetekhez eljuttatni, illetve ezeket feleleveníteni, úgyhogy gyertek és legyetek TI is részesei egy ilyen csodás, izgalmas és hagyományőrző programsorozatnak!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Nyelvek Európai Napja program
A Nyelvek Európai Napjához kapcsolódóan több rendezvénynek ad otthont a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). Az intézmén…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp