2021. 09. 18. szombat

Diána
1 EUR 351 HUF
1 GBP 412 HUF

XVII. Matyóföldi Folklórfesztivál

A hagyományé lesz a főszerep Mezőkövesden augusztus 2-4. között. Immár XVII. alkalommal nyitja meg kapuit a Matyóföldi Folklórfesztivál. A város ilyenkor megtelik élettel, hiszen úton-útfélen táncosokba és zenészekbe botlik az ember.
Ezúttal mindhárom nap a Kavicsos-tó és Szabadidőpark ad otthont a rendezvénynek, ahol a színpadi produkciók mellett kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. Az idei évben a gasztronómia is kiemelt szerepet kap: a sokac bab, a karcagi birkapörkölt, a dunai halászlé és a matyó töltött káposzta mellett izgalmas street food kínálatból is lehet kóstolni.
A program a külföldi táncegyüttesek előadásával veszi kezdetét pénteken. Ezt követi Versendi Kovács József a Népművészet Mestere és zenekara, majd Herczku Ági és a Banda koncertje, az estét pedig táncház zárja.
Szombaton flashmobbal és gyermekprogramokkal indul a nap, 19 órától pedig a Magyar Együttesek Gáláját csodálhatja meg a közönség, ami szintén táncházzal ér véget.
A legünnepélyesebb pillanat a vasárnap reggeli fesztivál mise, ahol az összes résztvevő népviseletbe öltözve gyűlik össze a Jézus Szíve Templomban.
Ezt követően a Kavicsos-tónál a Matyóföldi hagyományőrzők kerülnek a középpontba, késő délutánig pedig többek közt a Folkpédia menyasszonyi ruha bemutatóján és hangszerismertetőn vehetnek részt a vendégek.
18 órától zenés-táncos felvonulás pezsdíti fel a Főutcát, majd egy látványos gálaműsorral köszönnek el az együttesek.
Az esemény közösségformáló ereje több szempontból jelentős. Egyrészt a házigazdák UNESCO listán szereplő öröksége, a szervezők lelkesedése és a családias hangulat adja meg a fesztivál szerethetőségét, másrészt a fellépőkkel szerzett közös élmények éltetik tovább évről évre és adja útravalóul mindenkinek: Ide vissza kell térni!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum