2024. 05. 11. szombat

Ferenc
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF

Veczán Pál Egyházi Kórustalálkozó Miskolcon

Majd harminc éves hagyomány

Öt nap. Öt helyszín. Huszonnégy kórus. Mintegy hatszáz fellépő. És közös éneklés. Az egyházi kórusok találkozója 29 éve hagyomány Miskolcon. Az idén október 11-15. között rendezi a Miskolci Kulturális Központ. A seregszemlét Veczán Pál evangélikus lelkész álmodta meg, halála után az alapító nevével fémjelezve özvegye Judit élteti. A majd három évtizednyi törekvésről és az idei programokról őt kérdeztük.

 

Miként merült fel a kórustalálkozó gondolata és hogy szerveződött első alkalommal?

1994-ben kereste fel a férjem Stehlik Ágnest, az akkori Kulturális Menedzseriroda vezetőjét, hogy segítsen neki álma megvalósításában; olyan hangversenyek megszervezésében, ahol a város gyülekezeteinek kórusai bemutatkozhatnak, s mindezt felekezeti hovatartozás nélkül. Vagyis a koncertek az ökumené jegyében születtek. Először Egyházi Kórusok Találkozója volt a program címe. Az első évben az alapító együttesek a Tiszáninneni Református Egyházkerület Ifjúsági Kórusa Szűcs Sándor, a Katolikus Gimnázium Leánykara, Regős Zsolt, a Forrás Kamarakórus Balásné Molnár Ildikó, a Szent Ferenc Kórus, Weltler Teréz, a Mindszenti Énekegyüttes Gergely Péter Pál vezetésével mutatkoztak be. Ha jól emlékszem Szuhánszki Tamás is a metodista énekkarával énekelt. Ezek az együttesek azóta állandó résztvevői a kórustalálkozónak, bár a nevüket sok esetben megváltoztatták. A kórusok száma egyre gyarapodott,  egy év múlva már 13, az idei évben 24 kórus mutatja be tudását feledhetetlen élményt nyújtva a hallgatóságnak. Meg kell mondani, hogy kezdetben csak a gyülekezetek tagjai látogatták a hangversenyeket, de évek múltával híre ment  a szakrális zenét kedvelők között, s egyre többen vágyódtak a szép kórusmuzsikára.

 

Közben eltelt majd harminc év. Milyen változásokat tapasztalt?

Csodálatos volt érzékelni, hogy az énekkarok milyen fejlődésen mentek át. Jóllehet ez nem verseny volt – a férjem kifejezetten hangoztatta, hogy ez bemutatkozás, hogy egymástól tanuljanak a kórusok, ne csak a saját gyülekezeteik előtt énekeljenek, s egymás produkcióiban is gyönyörködjenek. Mindezek az alkalmak lehetőséget adtak a tapasztalatgyűjtésre, az elcsendesedésre, a hálaadásra.

A covid miatt 1 év sajnálatos módon kimaradt, de úgy érzem, ott folytatjuk tovább, ahol akkor abbahagytuk. Hullámvölgyekről nem beszélhetünk, mert már minden kórusvezető úgy tervezi az évet, hogy október közepe, akkor, „Veczán kórustalálkozó”. Újabb együttesek is mindig jelentkeznek a környező városokból, akiket nagy szeretettel hallgatunk, mert új színt visznek a programba.

 

Egy-egy alkalommal hány kórus, hány fellépő sorakozik fel?

Az utóbbi években már mindig 20-on felül van a résztvevő kórusok száma. Sajnos, már a műsoridőt is picit kurtítanunk kell, mert ha túl hosszúra nyúlna a szereplés, az már a élvezhetőség határát súrolná, amit nem szeretnénk.

A kórusok létszáma is változó. Vannak kis együttesek, 5-6 résztvevővel, de pl. a Jezsuiták kórusa Velkey Klári tanárnő vezetésével mindig 50-60 gyerek közös éneklésével varázsol el bennünket. Azt tudni kell, hogy a kórustagok, a kórusvezetők  a szabadidejükből, a családjuktól veszik el az időt, amit a kóruspróbán töltenek. Ismerek több olyan énekest, aki vidékről jár be Miskolcra, hogy együtt énekelhessen társaival. Ezek a lelkes Lelkek ellenszolgáltatás nélkül pusztán hitből, lelkesedésből teremtenek értéket. Ha vidékre mennek énekelni, hogy másoknak örömet szerezzenek, többnyire a saját pénztárcájuk tartalmát kell kurtítaniuk. Így elismerés jár nekik.

 

Van-e egységes tematika? Évenként változó zenei elvárás a találkozók idején?

Tematikát soha nem határoztunk meg, mert úgy érzem, hogy ezzel korlátoznánk a kórusok felkészülését, lehetőségeit. Úgy gondoltuk, hogy azokkal a művekkel örvendeztessenek meg az énekkarok, amiket a legjobban szeretnek énekelni. Természetesen, miután egyházzenei kórustalálkozóról van szó, csakis szakrális műveket énekelnek a kórusok. Férjem halála után 2004-ben a Miskolci Kulturális Központ igazgatója, a nemrég elhunyt, áldott emlékű Tánczos Tamás igazgató úr  javaslatára Veczán Pál Egyházzenei Találkozó lett a neve. Így felekezeteken kívüli kórusok is jelentkezhetnek, de erre még nem volt példa.

Szeretnénk messzebbről is fogadni énekegyütteseket, de az autóbusz, ami a kórusokat hozná-vinné nem működik „csak” szeretettel. Sajnos. Az idén sem nyertünk, a városi Mecénás pályázaton, pedig úgy érzem, egy öt napos rendezvény, –  amely már 29 éve szeretetteljes együttléttel ajándékozza meg a közönséget  – megérdemelné…

 

Mit tudatna az idei programról? Mik a különlegességek? Mivel vonzza a rendezvény most a közönséget?

Az idei kórustalálkozó is négy helyszínen lesz hallható, látható. De miután nulladik napunk is van öt éve, a Zsoltáréneklő versenyre okt. 11-én 8:45-kor kerül sor a Fráter György Katolikus Gimnáziumban és a Zárdakápolnában négy korcsoportban. Óvodásoktól az érettségiző fiatalokig bárki jelentkezhet. A zsűri tagjai mindig ámulattal hallgatják ezeknek a gyerekeknek a varázslatos énekét. Már többször gondoltam rá, hogy ezekből a csodás hangú fiúkból egy fiúkórust lehetne létrehozni, ami már a jövő évi, 30. jubileumát ünneplő kórustalálkozó egyik meglepetése lehetne….

 

Jövőre jubilál a rendezvény. Harminc éves lesz. Komoly teljesítmény éltetni ilyen hosszú ideig egy programot. Lesz meglepetés?

A jövő évben ünnepeljük a kórustalálkozó 30., s a férjem halálának a 20. évfordulóját. Ez  ünnep, de egyben a fájdalom, az emlékezés napjai lesznek. Sokszor gondoltam arra, hogy mit szólna a férjem, hogy örülne, ha látná, hallaná ezeket a kórusokat, a sok mosolygó tekintetet, azt a sok szeretet, amit egymásnak adnak a fellépők. Ő mindig ott van velem..

Természetesen már vannak terveim az elkövetkezendő jubileumi alkalomra, de ezek még nagyon képlékenyek. Olyan hangversenyeket szeretnék, ahol  dícsérhetjük az Istent,  ahol feltöltődhetnek  az  énekesek és a  hallgatók egyaránt, ahol a közös éneklés alkalmával figyelünk egymásra, ahol érződik rajtunk a hit,  a békesség, a szeretet. Ahol átformálódva, tiszta lélekkel, szeretettel és békével a szívünkben lépnénk ki a templomok kapuján hívő és felekezeten kívüliek is. Adja Isten, hogy jövőre ismét találkozzunk, és ússzunk a zene hullámain a hit erejével!

De addig még itt az idei kórustalálkozó sok-sok zenei élménnyel! Részletes program a rendezvény Facebook odalán! (Forrás BluePixel)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …
Könyvtári majális színes programokkal A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2024. május 11-én, szombaton délelőtt 10 és délután 3 óra között 8. alkalommal…

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …