2024. 10. 12. szombat

Miksa
1 EUR 401 HUF
1 GBP 479 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Szigetcsépen mindig van program, májusban lovasverseny

Szigetcsépen mindig van program, májusban lovasverseny

Szigetcsép egy, a Csepel-szigeten fekvő falu, amely nem túl nagy lélekszáma ellenére mindenkinek tud valamit adni. Akkor is, ha céllal, akkor is, ha véletlenül tévedt arra az illető.
Például a településhez köthető Bódi László „Cipő”, a Republic együttes korábbi
frontemberének és Rideg Sándornak, az „Indul a bakterház” írójának a neve is. A „Szállj el kismadár”, „A 67-es út”, „Szeretni valakit valamiért”, Repül a bálna” szerzőjének emlékhelye, míg a sokak kedvenc regényét jegyző író által nyolc éven át lakott ház homlokzatán található emléktábla is megtekinthető a faluban.
Azonban Szigetcsépen nem csak a kulturális múlt, de a nyüzsgő jelen is megtalálható. Főleg
nyaranta, amikor a Ráckevei-Duna-ág partján található plázs is megtelik jókedvű fürdőzőkkel,
nem csak a stégek horgászokkal.
Ugyanakkor Szigetcsép gasztronómiai értékeket is bőven hordoz. Elég csak Gálné Dignisz
Évát és a nevével fémjelzett Gál Szőlőbirtokot és Pincészetet megemlíteni. Ugyanis a
szigetcsépi borász hölgy volt 2013-ban az első nő, aki megkapta az év bortermelője díjat a
Magyar Bor Akadémiától. A gyönyörű környezetű borászat impozáns termében érdemes
végig kóstolni a rosé-királynő legfinomabb és legújabb alkotásait. Az italok mellett, hogy az
élelmiszerek is kapjanak említést, a település tojástermékek előállításának is fontos
helyszíne. Ugyanis itt található Magyarország legnagyobb tojásfeldolgozó üzeme, ahol a
tojásfehérje-alapú tejtermék-helyettesítő ToTu-termékek előállítása is történik.
Persze van olyan, amikor ez a szerteágazó helyi világ összegabalyodik. Ilyen a 2024-ben
május 6-án immár 17. alkalommal megrendezésre kerülő „Hucul ösvény” kislovas ügyességi
verseny is, amit a már említett tojásfeldolgozó üzem szervez meg évről-évre.
– A Hucul ösvény inkább baráti találkozó mint verseny. Nem az a lényeg, ki hányadiknak ér be
a célba, hanem hogy minden perc jó hangulatban teljen. Tehát a versenyzők, a nézők és a
bírók is jól érezzék magukat. És persze nem is az embereken, hanem a lovakon, illetve a
lovas-ló kapcsolatán van a hangsúly. Azon, hogy közös erővel, harmóniában és bizalomban
ember és állat szinte bármilyen akadállyal megbirkózik. Ahogy ezt honfoglaló és kalandozó
őseinknek is meg kellett tenniük a huculhoz hasonló felépítésű és mentalitású hátasaikkal –
mesélte Dr. Németh Csaba, élelmiszer-mérnök, aki a verseny egyik szervezője.
Az akadályok nagyon sokszínűek, és nehézségi szintjeik is széles skálán mozognak. Ráadásul
évről-évre számos újítás is felfedezhető bennük. Van olyan feladat, amikor lóháton ülve kell
kinyitni egy karámkaput, áthaladni rajta, majd vissza is zárni. Máskor pedig vízen kell
átgázolni, amiben, ha csak műanyagból készült változat is, de krokodil les éhes szemmel az
áthaladókra.
– A hucul lovak kitartásukról és nyugalmukról is híresek. Ez utóbbit is több feladat teszteli.
Ilyen, például, amikor szalagos kapun kell áthaladniuk, bízva a lovasban. Ez esetben
akadályként felállított kapu tetejéről lelógó színes szalagok lebegnek a szélben, amiken
keresztül, bármily ijesztően is hassanak, át kell haladni. Egy másik feladatnál üres műanyag
palackokon kell keresztül lépdelni, amik ropogó hangja szintén nem természetes zajforrás,
így ijesztő lehet egy állat számára – folytatta Dr. Németh Csaba.

A Hucul ösvény azáltal, hogy idén pont május 5-én lesz megtartva, anyák napjára esik. Az
ingyenesen megtekinthető esemény így kiváló családi program is lehet. Azonban az, hogy
díjtalan a belépés, nem jelenti azt, hogy semmit sem kell hoznunk magunkkal, hogy
bebocsájtást nyerjünk a rendezvényre. A szervezők ugyanis a kapuban ellenőrzik, hogy
mindenki egy zsák jókedvvel érkezzen, és reményeik szerint mindenki még tömöttebb
zsákkal fog majd távozni tőlük. Aki pedig így tesz, nyugodtan számíthat arra, hogy 2025
májusában is hasonlóan hangulatos eseményre várják majd vissza!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Nyelvek Európai Napja program
A Nyelvek Európai Napjához kapcsolódóan több rendezvénynek ad otthont a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). Az intézmén…

További cikkek

Kemény Lili a 10. Margó-díjas
Nem című regényével Kemény Lili nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján a…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp