2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

„Névtelen hősök – Isten előtt nem ismeretlenek”

A Herman Ottó Múzeum Közművelődési rendezvénysorozata

 Az elmúlt években a Herman Ottó Múzeum Történeti Tárának munkatársai különös figyelemmel és méltó módon emlékeztek meg az első világháború centenáriumáról. A közelmúltban két alkalommal szerveztük meg a „10-es Honvéd Hét” rendezvénysorozatunkat, melyek keretében „Háborúban sem hallgatnak a múzsák” címmel megemlékeztünk az ezred korabeli legnagyobb jótékonysági eseményéről. Idén november-decemberben „Névtelen hősök – Isten előtt nem ismeretlenek” címen tehát már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a programsorozat, mellyel elsősorban az egykor hadifogságban elhunyt miskolci honvédek előtt kívánunk tisztelegni.

Továbbra is célunk, hogy rendezvényeinken keresztül – melyek az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával valósulnak meg –, az első világháborút egy kevésbé ismert oldalról, a művészetek segítségével ismertessük meg a nagyközönséggel. Idén a hadifogolytáborok kulturális, művészeti életét idézzük meg. Így olyan zenei, irodalmi és képzőművészeti művek elevenednek meg, melyek nagy részét száz éve nem láthatta és hallhatta a közönség.

Ugyanakkor nem titkolt célunk az, hogy tudatosítsuk az emberekben azt a tényt, hogy a „Nagy Háború” nemcsak a tömegek háborúja, hanem a tömegek hadifogsága is volt, hatalmas áldozatokkal, amelyről az átlag látogató kevés érdemi információval rendelkezik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Apassionata – Musical Night
Mahó Andrea & Nagy Sándor & Serbán Attila Örömmel jelentjük be, hogy elindult az országjáró Apassionata musical koncert, ahol Mahó Andrea, …
ZSÖK PROGRAMAJÁNLÓ
2023. március 25. – április 2. Egy kis esti fizika – Dittrich Ernő: Mit tehetsz te a klímaváltozás ellen? március 27. 19.00 Művészetek és Irodalo…
Nem túlzás kijelenteni: a hazai küldeményművészet történetébe Miskolc már több mint negyedszázada beírta a nevét. E művészettörténeti tény mozzanatait…

További cikkek