Hamarosan beindul a szövegelés a Spanyolnátha művészeti folyóirat Kötetrevalók — Szövegsorsok, szövegéletek címet viselő műhelytáborában. A résztvevők és a „művezetők” arra keresik a választ, hogy vajon mikor mondhatjuk el az alkotásról, hogy az kész, s hogy a publikációk sora hogyan vezethet el az önálló kötet megszületéséig. A műhelyfoglalkozások során nem csak az első kötetekre történő visszaemlékezés, de a következő kötetre való felkészülés is górcső alá kerül.
Július 25-28. között Tiszaörs-fürdőn ismét Spanyolnátha műhelytábor lesz. A műhelytábor tavaly az irodalom nem irodalmi online terekben történő megjelenését, a közösségi oldalakon és blogokban való életét vizsgálták. Idén a virtuálisból a valós térbe is belép a tábor tematikája, hiszen a központi téma a mű, és annak életciklusai az alkotás folyamatában. A könyv, a kötet születésének mozzanatai, létrejöttének lépései, elkészülésének lehetséges módozatai. Kötetrevalók – Szövegsorsok, szövegéletek címmel a műhelyfoglalkozásokon azt vizsgálják a táborlakók, hogy vajon mikor mondhatjuk el egy szövegről, hogy készen van, s ezután mit és hogyan célszerű tenni vele. A műhelytáborban arra is keresik a választ, vajon mi alapján érdemes a szépírásokat összerendezni, mik azok az alapvető elvek, amelyek segítenek a művek kiválasztásában, mennyiben segít egy jó cím, egy jó koncepció, hogyan születik a könyv. A „művezetők”, a műhelymunkát irányítók ebben az évben: Petőcz András, Vörös István és Géczi János, valamint a Spanyolnátha munkatársai, Vass Tibor, Berka Attila és Székelyhidi Zsolt.
Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!