2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

KILENC ORSZÁG ZENÉSZEI A BJC ŐSZI JAZZ-FORGATAGÁBAN

A Budapest Jazz Club világsztár sorozatában már megszokott világklasszis amerikai zenészek mellett, ősszel a BJC színpadán izgalmas, nemzetközileg jegyzett európai zenekarok is helyet kapnak.
A Németországban elsők közt jegyzett magyar származású Peter Lehel október 1-i
koncertjén a formáció nemrégiben megjelent „Sea of Love” című lemezét mutatja be.
Október 12-én a friss, kísérletező, a free jazz harmóniavilágát funk-os ritmusokkal ötvöző
lengyel társulás, a Konikiewicz Trio első alkalommal mutatkozik be Magyarországon.
Október végén, 20-án a hagyományos jazz felállás helyett, a bőgő és szaxofon mellett
ütőhangszerekkel és hárfával kísért énekhangot megszólaltató formációt Ester Wiesnerova
és zenekara előadásában hallhatjuk.
November 1-én a hazai közönség nagy kedvence, a tapping gitár tengerentúli nagykövete,
Trace Bundy jubileumi koncerttel várja tíz éve hűséges és persze új rajongóit is.
Az őszi kavalkádot egy világsztár produkció zárja, november 7-én a Grammy-díjra is jelölt
Scott Kinsey, és a nemzetközileg jegyzett basszusgitáros, Hadrien Feraud mellett a doboknál
az egyik legkeresettebb hazai „jazz-export cikk”, Borlai Gergő virtuóz játéka hallható.

Budapest Jazz Club – 1136, Hollán Ernő utca 7. – www.bjc.hu

10.01. PETER LEHEL QUARTET (DE)
10.12. KONIKIEWICZ TRIO (PL)
10.20. ESTER WIESNEROVÁ QUINTET (SK-US-JP-UK-AU)
11.01. TRACE BUNDY (US) – jubileumi koncert
11.07. SCOTT KINSEY – HADRIEN FERAUD – BORLAI GERGŐ TRIO (US-FR-HU)

10.01. PETER LEHEL QUARTET (DE)

A több mint 20 éves fennállású és 15 megjelent lemezzel büszkélkedő formáció főként a
zenekarvezető szerzeményeit szólaltatja meg. A szaxofonos kompozícióra elsősorban John
Coltrane, és Bartók zenéje volt hatással, mely jól mutatja, milyen izgalmas és újszerű zenei
kalandokban lehet része a hallgatóságnak. Az utolsó részletig kidolgozott darabok kellő teret
engednek a zenésztársak szabad improvizációinak is.

Peter Lehel – szaxofon, Ull Möck – zongora, Dirk Blümlein – bőgő, Jakob Dinnebier – dob

10.12. KONIKIEWICZ TRIO (PL)

A The Guardian magazin által is kiemelkedő muzsikusként említett zongorista által vezetett
trió a jazz, a kortárs és a világzene határmezsgyéin egyensúlyoz. Utóbbi esetében elsősorban
a lengyel zenei gyökerek érhetőek tetten a kifinomult, európai jazz zeneként aposztrofálható
szerzeményekben. A saját, „hozott” népzenei elemek mellett azonban felfedezhetők ázsiai,
afrikai és amerikai motívumok is. Mindez egy izgalmas, kísérletező, ugyanakkor kiforrott
zenei nyelvezetet kölcsönöz az egyik legkiemelkedőbb lengyel jazz-zongorista, Wojciech
Konikiewicz legújabb formációjának.

Wojciech Konikiewicz – zongora, Marcin Lamch – bőgő, Arek Skolik – dob

10.20. ESTER WIESNEROVÁ QUINTET (SK-US-JP-UK-AU)

A nyugati gondolkodásmód és életérzés beállítódású édesanyjának köszönhetően, Ester
gyermekkorában jazz-kazettákat hallgatva ismerkedett meg a műfajjal. A zongorát már 6

éves korától tanuló Ester első nemzetközi megjelenése a „The Voice of Czechslovakia”
énekversenyen, majd néhány évvel később a „New Faces of Slovak Jazz” tehetségkutató
verszenyen tűnt fel. A nyugati zene – akkor még – „kóros mámorában” felnevelkedő
énekesnő fiatal éveiben az internetet bújva igyekezett minél több jazz-alapanyaghoz jutni.
Így talált rá a méltán híres bostoni Berklee College of Music intézet oldalára, ahová számára
is meglepő módon 18 éves korában felvételt nyert. Itt diplomázott jazz-ének szakon, majd
tanulmányait a New England-i konzervatóriumban folytatta, ahol zeneszerzésből
mesterdiplomát szerzett. Dinamikusan induló pályája elején sikerrel szerepelt a Panama Jazz
Fesztiválon, az International Guatemala Jazz Fesztiválon, valamint Új-Delhi és Kína számos
koncerttermében. Ezt követően New York-ba költözött, ahol rendszeresen fellépett a Cafe
Vivaldi nevű szórakozóhelyen. A Covid-vírus okozta lezárások miatt hazaköltözött és
létrehozta nemzetközi, a Berklee egyetemen megismert zenésztársakból álló zenekarát,
mely különlegessége, hogy a klasszikus felállás tradíciójával szakítva dob helyett
ütőhangszerek, gitár helyett pedig hárfa hallható.
Ezen az estén első, 2022 májusában megjelent Blue Journal című közös albumukat mutatják
be a hazai közönségnek. A lemezen ugyan tetten érhető Joni Michell és Maria Schneider
hatása, ám az értő fül számára hamar kikristályosodik Ester Wiesnerova egyedi, elmélyült,
különleges énekstílusa.

Ester Wiesnerová (SK) – ének, Sam Knight (UK) – szaxofon, Tara Minton (AU) – hárfa, Michal
Selep (SK) – bőgő, Kan Yanabe (JP) – ütőhangszerek

11.01. TRACE BUNDY (US) – jubileumi koncert

2011 óta már kilenc alkalommal állt tömött széksorok előtt színpadra Trace Bundy,
hangszerének egyedülálló mestere. A közvetlen, néha egészen játékos, interaktív koncert a
szakértő és a jazz gitározás rejtelmeiben kevésbé jártas közönséget egyaránt lenyűgözi. A
tapping és a looper effekt szakavatott mestere egymaga képes teljes zenekarokat

meghazudtolóan telt hangzást gerjeszteni a mindössze hat húr és az ismétlő-effekt
segítségével. Játékában az élőben építkező, utánozhatatlanul precíz riffeket könnyed, ám
annál impulzívabb szólókkal teszi teljessé. Trace Bundy előadásmódja, közvetlensége,
virtuóz technikája és mindezekkel párosuló zenei alázata felejthetetlen előadással
ajándékozza meg a rajongókat, akik évről-évre egyre nagyobb számban kíváncsiak a one-
man-show tengerentúli fenegyerekének produkciójára.

Trace Bundy (US) – gitár

11.07. SCOTT KINSEY – HADRIEN FERAUD – BORLAI GERGŐ TRIO (US-FR-HU)

Borlai Gergő első lemeze '98-ban jelent meg, “17” címmel, majd 2001-ben megalapította a
máig kultikusnak számító Europian Mantra formációt. Játéka számtalan hazai pop és jazz
lemezen hallható. Dolgozott Presserrel, Charlie-val és Babos Gyulával is. Pályája
meghatározó állomása volt a Kaltenecker trióban való szereplés, és a 2008-ban Tzumo
Árpáddal rögzített Electronic Dreams című album, ám az igazi áttörést a 2010-ben megjelent
MMM című lemez hozta, melyen számos hazai billentyűs mellett a már ekkoriban is
világsztárnak számító Scott Kinsey játéka hallható. Kinseyvel legutóbb 2012-ben, a MÜPA-
ban lépett fel másik állandó zenésztársával, Garry Willis-szel egy máig felejthetetlen trió
koncert keretében.

A mára a tengerentúlon is jegyzett dobos zsenialitását jól példázza, hogy fanatikus rajongói
és tanítványai között volt aki Mexikóból utazott hozzá egyetlen privát kurzus kedvéért. A
Borlai kultusz itthon sem hanyatlik, játéka rengeteg fiatalt inspirált és inspirál. Az utolsó
koncert óta Artisjus és Gramofon-díjjal is kitüntetett művész nagyságát az egyik legnagyobb
múltú jazz-dob készítő cég, a Gretsch cég saját signature pergődob kiadásával ismerte el,
The Missing Song című albuma pedig két Grammy-jelölést is kapott.

A trió billentyűse, a világklasszis zenész és komponista, Scott Kinsey játéka tökéletesen
illeszkedik Borlai hallásmódjához. Zenei világában könnyen tetten érhető a Zawinul és

Pastorius iránti tisztelet, ám legalább ilyen hangsúlyosan az az eredetiség és kreativitás is,
ami az utánozhatatlan, de önmagában öncélú technikai tudást igazi művészeti értékké
emeli. A Scott Henderson és Gary Willis mellett a Tribal Tech-ben világsztárrá lett billentyűs
olyan zenészekkel játszott együtt, mint Bill Evans, Kurt Rosenwinkel vagy a trombitás
fenegyerek, Nicholas Payton. Zenei pályafutása mellett producerként is termékeny.
Szerzeményei a zenei albumok mellett számtalan filmben, köztük az Ocean's Twelve-ben is
visszaköszönnek.

A trió harmadik masszív pillérét 2011-ben már hallhatta a BJC közönsége, amikor Borlai és
Kaltenecker mellett lépett színpadra a francia basszusgitáros, Hadrien Feraud. Az 1984-ben
Párizsban született tehetség Jaco Pastorius hatására gyerekként kezdett el basszusgitározni
és a zsenikre jellemzően mindössze néhány év alatt, autodidakta módon fejlesztette
tökélyre tudását. Tizenkilenc évesen John McLaughlin-tól kapott meghívást a mester készülő
lemezére és zenekarába, de dolgozott Sylvain Luc-kel és Chick Corea-val is. 2007-ben felvett
első szólólemezével valósággal sokkolta az akkori basszusgitáros-társadalmat. Jelenleg
Gergővel a Frank Gamble Group ritmusszekcióját is erősítik, akivel hat hetes európai turnét
tudhatnak maguk mögött.

Hármuk zenéje több mint virtuóz. Néhány Zawinul szám mellett elsősorban Scott Kinsey és
Borlai saját szerzeményeit hallhatjuk az itthon ritkaságszámba menő alkalmi formáció
koncertjén.

Scott Kinsey (US) – billentyűk, Borlai Gergő (HU) – dob, Hadrien Feraud (FR) – basszusgitár

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A KÍSÉRTETMENYASSZONY
2024. április 18. 19.30 Pesti Vigadó Izgalmas arra gondolni, hogy a nagy zeneszerzőknek is akadnak felfedezésre váró műveik. Dvořák, az Újvilág-szim…
STÚDIÓ K SZÍNHÁZ K – MINT KONTROLL traumaköltészet BEMUTATÓ: 2024. ÁPRILIS 17. Azért jó lenne tudni, mire ülsz be, nem? Hogy mire számíts. Mit…

További cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…