2024. 08. 22. csütörtök

Menyhért, Mirjam
1 EUR 392 HUF
1 GBP 460 HUF

Gyermeknap a Lyukói Közösségi Házban

A „Szegregált lakókörnyezetben élők felzárkózását segítő komplex program Lyukóvölgy – Gulyakúton” elnevezésű projekt részeként gyereknapot tartunk május 31-én, szombaton. A MMJV Önkormányzata, a Regionális Civil Központ Alapítvány (ReCIK), és a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) alkotta konzorcium, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Lyukói Közösségi Házban várja vendégeit – köztük a sajtó képviselőit.
Az összetett projekt több szálon segíti a lakosok felzárkózását, ezek egyikeként komoly hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre is. A gyereknapi rendezvény a közösségi élményt hivatott biztosítani az egész család számára, emellett a programban résztvevők is megmutathatják tudásukat (zene, tánc, szavalás…).

A program a következők szerint alakul:
10:00 Megnyitó
A köszöntőt Kovács Kamilla, a projekt szakmai vezetője mondja el, a rendezvényt pedig Kiss Gábor alpolgármester és Hrotkó László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-Magyarországi Régiós szervezetének titkára nyitják meg.
Az ünnepélyes mrgnyitót követően fellép a LY16 zenekar, ami a projekt zenei klubján keresztül alakult meg és működik, a zenés-táncos foglalkozásokon résztvevő gyerekek adnak elő autentikus cigány táncokat, valamint egy, a projektben résztvevő kislány fog szavalni.

11:00 – 15:00 Gyereknapi programok
Változatos programokkal készülünk a kilátogató gyerekeknek, szüleinek, és vendégeinknek. Az érdeklődőket kézműves foglalkozás, ugrálóvár (amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat biztosít), fantáziafotó, családi vetélkedő, játékos sportversenyek, és büfé várják.

15:00 – 16:00 Kalo Drom zenekar
Élőzenés koncert.

A programon való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött – mintegy 150-180 vendégre számítunk.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek