2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Család és Hivatás Klub

Család és Hivatás Klub

Ingyenes előadássorozat a Holdam udvarban (nem csak) anyukáknak A miskolci Holdam Egyesület és a Miladies Kft. közösen indította útjára a Család és Hivatás Klub című programsorozatot. A kezdeményezés célja a Miskolcon és környékén élő nők támogatása a sikeres álláskeresésben, illetve zökkenőmentessé tenni a munkába való visszatérést a GYES, illetve a GYED időszaka után. Segítséget kívánnak nyújtani a munkahelyek megőrzésében, valamint kiemelt figyelmet fordítanak a női vállalkozók támogatásában – legyen szó már működő tevékenységről vagy egy éppen formálódó ötlet megvalósításáról.

A Család és Hivatás Klub lényegében egy olyan előadássorozat, amely többek között az alábbi témákkal foglalkozik: munkaügyi, munkajogi kérdések, egy vállalkozás beindításának jogi lépései, a GYES és GYED ideje alatt igényelhető támogatások.

A Holdam udvarban megrendezésre kerülő Klub havi rendszerességgel vizsgálja meg a főbb területeket egy-egy szakértő segítségével, aki választ ad a résztvevők előzetesen feltett kérdéseire is, így lehetőség nyílik a személyre szabott tanácsadásra.

A februári előadás témája: Légy a saját főnököd! A vállalkozásindítás lépései. – Cégjogi kérdések, különös tekintettel a 2012. március 1-jétől hatályos jogszabály módosításokra.

A rendezvény ingyenes, a programokra minden érdeklődőt szeretettel várunk!

További információ és tematika: www.holdam.hu, www.miladies.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Nyelvek Európai Napja program
A Nyelvek Európai Napjához kapcsolódóan több rendezvénynek ad otthont a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). Az intézmén…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp