2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Böjte Csaba nagyböjti lelkigyakorlatra, zarándokútra hív Budapesten
royal_magazin_PNG

Böjte Csaba nagyböjti lelkigyakorlatra, zarándokútra hív Budapesten

Március 18-án imával és zarándokúttal készülnek az áprilisi Ferenc pápával való találkozóra. A zarándoklat 10.30-kor indul a Normafán található Szent Anna Kápolnától. A Mária Rádió és a Mária Út szervezésében Böjte Csaba testvér lelki vezetésével nagyböjti zarándokútra hívják az érdeklődőket Budapesten a Normafa – Máriaremete útvonalon. A zarándoklat során lelkigyakorlaton, szentségimádáson és szentmisén is részt vehetünk. Böjte Csaba testvér egész nap az érdeklődőkkel zarándokol, lesz lehetőség vele beszélgetni, akár gyónni is.

– A Mária Út szervezésében egy „mozgalmas” nagyböjti lelkigyakorlatot tartunk most hétvégén, március 18-án, Budapest peremén három Mária tiszteletére szentelt templomot érintve! A zarándoklaton a test és a lélek együtt imádkozik! – kezdte a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.

 

– Ferenc pápa április 28-30. közötti budapesti látogatásának a sikeréért ajánljuk fel ezt a szombati napot, az imát, a zarándoklatot, a szentségimádást, a szentmisét, mindent! Imádkozzunk, kérjük az Istent, hogy a keresztény Európát és a Nagyvilágot az áldott béke, a Szentháromság békéje árassza el, oltsa ki az ellenségeskedés, a háború pusztító tüzét, és tegye a testvéri szeretet áldott földjévé világunkat! A kereszténység egy hatalmas zarándoklat, folyamatos úton való létet jelent! Gyertek, imádkozzunk, zarándokoljunk együtt! – hangsúlyozta a ferences szerzetes.

 

Program:

 

10 órakor találkozás Normafán a Szent Anna Kápolnánál
10:30 körül indul a zarándoklat
12 órától lelkigyakorlat a Makkosmáriai templomban
13 óra körül indul tovább a zarándoklat
17 óra körül érkeznek a máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikához
17 órától szentségimádás
18 órától szentmise dicsőítő zenekar közreműködésével

 

 

További információ: https://www.facebook.com/MagnificatRo

https://www.magnificat.ro/portal/index.php/hu/

https://www.facebook.com/events/6036881783024759/

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!