2022. 12. 5. hétfő

Vilma
1 EUR 410 HUF
1 GBP 478 HUF

50 éve a kérdések kultúrájáért

Jubileumi rendezvénysorozat a Stúdió „K”-ban

 

Vitákkal, kiállításokkal, színháztörténeti sétával és egy emblematikus előadás újrajátszásával várja a közönséget a Stúdió „K” a megszületésének 50. évfordulója alkalmából. A színházra indulása óta jellemző a kifinomult reflexió, és nincs ez másképp a jubileumi rendezvénysorozat alkalmával sem: a cél nem az emlékállítás, hanem az önkritikus szembenézés a múlttal a jelen perspektívájából.

 

Sem a rendszerváltás előtt, sem utána nem volt könnyű dolga az aktuális hatalommal szemben kritikus, alternatív színházaknak. Ezért is megy szinte csodaszámba egy független társulat, amely immár félévszázada működik a hivatalos struktúra peremén egyensúlyozva. A „szexkommunaként” megbélyegzett és ellehetetlenített Orfeo művészcsoport, majd a belőle, Fodor Tamás vezetésével kinőtt Stúdió „K” az akkor újbaloldalinak tartott szellemiségben, a létező szocializmussal szemben jött létre. A ’90-es évekkel kezdődő, megváltozott kulturális környezetben pedig továbbra is megőrizte a világra nyitott, a társadalmi problémákra művészi eszközökkel reagáló karakterét. Kalandos története nem csak önmagában érdekes, de fontos válaszokkal szolgálhat a művészet és a politikai szerepvállalás jelenkori kérdéseire is.

Ezekből kaphatunk most ízelítőt a hatrészes jubileumi rendezvénysorozat révén, amely a színház szellemiségéhez méltóan nem múltidézés, inkább a korábbi események és gondolatok ütköztetése a velük párhuzamosan kibontakozó folyamatokkal, valamint a jelenkori tendenciákkal. A rendezvénysorozat több formában és perspektívában gondolkodik a Stúdió „K” jelentőségéről neves művészek, színházcsinálók és egyetemi kutatók segítségével. Az első alkalommal, március 9-én vetítésre kerül Nemes István és Fábry Péter Az Orfeo csoport című dokumentumfilmje, majd Ascher Tamás osztja meg a gondolatait a színházról. Akárcsak a Stúdió „K”, a valamikori SZFE rektora is a ’68-as szellemiség örökösének tartja magát, ugyanakkor egészen más alkotóipályán haladt. Március 30-án Forgách András, Radnóti Sándor és Sándor Erzsi beszélgetnek egyebek mellett a művészet és a közélet kapcsolatáról. Április 13-án Szőke Szabolcs, Rácz Attila, Homonnai Katalin és Spilák Lajos osztják meg gondolataikat a műfaji sokszínűségről, a képzőművészek, a bábok és a zene színházi szerepéről, valamint a Stúdió „K”-ból kinőtt Hólyagcirkusz Társulatról. Beszélő tekintetek címmel aznap este Csanádi Judit, a Képzőművészeti Egyetem volt rektora nyitja meg Németh Ilona képzőművész kiállítását. Németh korábban az Orfeo alapítótagja volt, majd a Stúdió „K” színésze, tervezője, és az ő nevéhez köthető egyebek mellett a bábok kulcsszerepe a színház emblematikus előadásaiban.

A későbbi alkalmak során előtérbe kerülnek a Stúdió „K” legújabb előadásait jegyző, progresszív alkotók, május 6. és 16. között pedig egy fotókiállítás idézi fel a színház előadásait a Ráday utcai Kispont Galériában. Május végén az érdeklődők végigjárhatják a Stúdió „K” egykori helyszíneit, ahol az alkotók megkísérlik felidézni az akkori színházi tereket, mintegy késői emlékpróbát tartva, reflektálva a városba ágyazott színháztörténetre. Végezetül pedig, május 25-én, a mai társulat színészei ironikus távolságtartással reprodukálják Fodor Tamás kanonikussá vált Elektra átdolgozását, amely az ógörög történeten keresztül tudott szembenézni a ’80-as évek valóságával. Koltai Tamás így írt az előadásról:

„S ebben nem az a leglényegesebb, hogy Elektra farmert visel, Aigiszthosz világos öltönyt, Klütaimnesztra pedig egy kínos fürdőszobai beszélgetés alatt lábvizet vesz. Sokkal fontosabb, hogy eközben a helyzetek átitatódnak a hétköznapiság, a megtörténhetőség bőrükön érezhető feszültségével.”

A programhoz kapcsolódó beszélgetéseket Sándor L. István színháztörténész, a Szabadságszigetek (Fodor Tamás és a Stúdió “K” története 1978-ig) című részletgazdag könyv szerzője, valamint Darida Veronika, esztéta, az ELTE BTK habilitált egyetemi docense vezeti.

A részvétel minden eseményen ingyenes, de regisztrációköteles.

Az első alkalomról bővebben az esemény Facebook oldalán lehet olvasni: https://fb.me/e/YFVmH5j0

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

FRIDA, az élet múzsája
A DUDA ÉVA TÁRSULAT ÉS A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ BEMUTATJA: FRIDA, az élet múzsája látványszínház - mozgó festmények tárlata (Bemutató: 2022. decem…
ZSÖK programok
2022. december 5–12. Simply English – Adventi koncert Időpont: december 8. 19.00 Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza – Fülep Lajos terem A Sim…

További cikkek

FRIDA, az élet múzsája
A DUDA ÉVA TÁRSULAT ÉS A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ BEMUTATJA: FRIDA, az élet múzsája látványszínház - mozgó festmények tárlata (Bemutató: 2022. decem…