2022. 08. 11. csütörtök

Zsuzsanna, Tiborc
1 EUR 398 HUF
1 GBP 470 HUF

Visszaemlékezések: Gulág könyv – kötetbemutató

A mai “Gulag emléknapon” többször is elhangzott, hogy 800 ezer embert hurcoltak el hazánkból “kismunkára”- malenkij robotra, s közülük 200 ezer sohasem tért vissza.

Nagyobb szerencséje volt a miskolci illetőségű dr. Király /Kőnig/ Leventének, akit  – ifjú bírósági fogalmazóként – 1945. január végén hurcoltak el  és a hadifogolytábort is megjárva 1948 szeptemberében engedték haza. Három napra vitték el, – a behívó szerint “német hangzású neve miatt” – de közel négy év lett belőle. A fogolytáborban töltött  évek emlékeit örökítette meg: dr. Király Levente Visszaemlékezések 1945–1948 című kötetében.A szerző sajnos ma már nem él, de azzal a jogászi precízséggel írta meg élményeit, amilyen ember maga is volt – az utódok elmondása alapján.

A könyv bemutatója volt ma a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, ahol Némethi Lajos, a Herendi 2004 Kiadó vezetője beszélgetett a kéziratot gondozó Dr. Vuné Király Ildikóval, a szerző lányával és Király Leventével, a szerző fiával.

Szomorú, de a ma embere számára érdekes korszak bontakozott ki a beszélgetésből és a könyvből felolvasott részletekből, és nagyon jó, hogy ma már a történelem e sötét időszakáról is ilyen nyíltan beszélhetünk, emlékezhetünk. Sokak számára azért is lesz érdekes ez a könyv, hiszen a hazatért 600 ezer fogoly családtagjai, leszármazottai ma is élnek még, s bizony erről, a rettenetes időszakot elszenvedettek, eddig keveset beszéltek. Az is igazolja ezt, hogy a kézirat már 1987-ben elkészült, még a szerző életében s mintegy 30 esztendőt kellett várni a kiadására. Engedtessék itt meg egy személyes megjegyzés: azért is állítom ez ilyen bizton, mert Nagyapám, és Édesapám legidősebb bátyja is 1950 -ben tértek haza a hadifogolytáborból, és noha mindketten szívesen anekdotáztak a régmúltról, soha nem beszéltek még a család előtt sem a “malenkij robotról”, hanem elcsendesedtek, ha erről kérdeztük Őket.

A visszaemlékezésben nem csak a fogságban eltöltött mindennapokról, hanem a foglyok leleményességéről, apró trükkjeikről is olvashatunk, amelyek hozzásegítették Őket a túléléshez.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek