2021. 09. 24. péntek

Gellért, Mercédesz
1 EUR 356 HUF
1 GBP 417 HUF

Törőcsik Mari halála – Három film ingyenesen elérhető a Filmio oldalán

Törőcsik Mari felejthetetlen alakításait, az Édes Anna, Teketória és a Szamarköhögés című filmeket teszi ingyenesen elérhetővé szerda éjfélig a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmio streaming platformján az életének a 86. évében pénteken elhunyt színésznő emlékére – közölte az NFI pénteken az MTI-vel.

Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművésze, Törőcsik Mari eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat színházban és a filmvásznon egyaránt – olvasható az NFI közleményében. Az összegzés felidézi, hogy amikor megkérdezték Francois Mitterrand-t arról , hogy mi számára a film, az egykori francia államfő azt válaszolta, hogy “egy lány, aki egy körhintán ül és nevet. Nem emlékszem a film címére, de nekem az ő nevetése a film”.

Fábri Zoltán Édes Anna című filmje 1958-ban készült. A rendező Kosztolányi adaptációja katartikus erővel mutatja be az elnyomott és megalázott kisember végső lázadását Törőcsik Marival a címszerepben. A neorealista film 2015-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia által válogatott 53 filmklasszikus közé is.

Maár Gyula Teketória című 1976-os filmje Koltai Lajos operatőr képeinek izzó intenzitása által mutatja meg a válása után kiüresedett, a világban helyét nem találó hősnő lelkének rezdüléséit az újrakezdésért folytatott küzdelemben. Ez a film Tőröcsik Mari végtelenül őszinte, érzékeny és aprólékos színészi játékának csodás példája – olvasható a közleményben.

A Szamárköhögés, Gárdos Péter 1986-os tabutörő filmje nem az 1956-os forradalom hőseiről szól, hanem azokról az esetlen, félős kispolgárokról, akik a lakásukban begubózva, a rádióra tapadva élték át a forradalom napjait. Gyermeki nézőpont mögé bújtatott 1956-os film, kesernyés humorral, három együtt élő generáció civódásaira koncentrálva Törőcsik Mari felejthetetlen mondataival.

Forrás: MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum