2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Szegő András – Kakasülő

Interjúkötet színész nagyjainkkal
Végre megjelentek kötetbe rendezve a Prima Primissima díjas Szegő András elmúlt tíz évben készített interjúi

„Amikor nagydíjjal jöttem haza Cannes-ból, a repülőn észrevettem, hogy a mellettem ülő, és az újságjában elmélyedni látszó úr egyre sűrűbben bámul felém. Egyszer csak hozzám fordult: Mari Törőcsik?!? Mert az újságban látott kép alapján felismerni vélt, de nem hitte el, hogy neki ilyen szerencséje lehet, hogy ott ül mellette az, akiről ő annyi méltatást olvasott. Sőt, még arra is megkért, hogy leszállás után hadd álljon mögém, hogy látható legyen a fotókon, meg a megérkezésemről készült filmeken! Kezdetben próbáltam csitítani lelkesedését, hogy nem biztos, hogy akkora felhajtás lesz az érkezésem, mint elképzeli, de ő nem tudta elképzelni, hogy ne delegáció fogadjon a díj után. Nos, megérkeztünk, akkor még volt terasz a repülőtéren, és onnan Maár Gyula integetett, nyakában a kétéves Teréz lányom, mellette pedig Garas Dezső állt egy kókadozó virággal…”
részlet a könyvből

Az interjúkötet szereplői:
Alföldi Róbert, Almási Éva, Bács Ferenc, Bálint András, Bánsági Ildikó, Benedek Miklós, Börcsök Enikő, Csákányi Eszter, Cserhalmi György, Eszenyi Enikő, Fenyvessy Éva, Haumann Péter, Hegedűs D. Géza, Hernádi Judit, Kállai Ferenc, Kaszás Attila, Kováts Adél, Kútvölgyi Erzsébet, Lorán Lenke, Lukács Sándor, Mácsai Pál, Máté Gábor, Máthé Erzsi, Molnár Piroska, Pap Vera, Schubert Éva, Sinkó László, Törőcsik Mari, Tordy Géza, Udvaros Dorottya

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek