2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » Előre a civilizálatlanságba

Előre a civilizálatlanságba

Űrbaleset – ismert téma a science fictionben. Azonban sok múlik az írón, hogy a témából, illetve alapanyagból mit tud kihozni, azaz milyen cselekményt épít fel, milyen karaktereket alkot meg. Ha ezeken felül még el is gondolkodtat, az már hab a tortán. Kir Bulicsov műve ilyen: a Túlélők egyszerre szól mikro- és makroszinten az életben maradásról.

A történet alaphelyzetét egy kényszerű kolonizálás adja: a Pólus nevű kutató-felfedező űrhajó lezuhan. Sajnos az időjárási viszontagságok az utasok ellen dolgoznak, így nem tudtak felszállni, ezért kénytelenek „életet” verni a bolygón. Szerencsére a túlélők száma elegendő ahhoz, hogy utódok születhessenek. Mindeközben pedig minduntalan megpróbálnak kapcsolatba lépni a Földdel. Lassan két évtizeddel később a Magellán útnak indul a bolygóra – na de nem az elveszett úrhajó felkutatása, hanem felfedezés céljából.

Bulicsov több mély és fajsúlyos mondanivalóval is szolgál: túlélés, civilizáció, generációs és civilizációs különbségek és feszültségek. Mit tesz az ember egy teljesen idegen és távoli környezetben? Ahol nemcsak önmaga, illetve az emberi faj fenntartása a feladat, hanem meg is kell próbálnia megmenteni a kultúrát és tudományt is? Hiszen a soron következő generációk már csak hírből, illetve elbeszélésből ismerhetik meg a Földet; ráadásul az átadott tudás számukra az új környezetben teljesen hasztalan. Az is rendkívül érdekes, hogy a felfedezéseket mennyire és hogyan „szuszakolják be” a „földi” szereplők a meglévő gondolkodási és ismereti keretrendszerükbe – értsük itt például a növényeknek és állatoknak a földihez hasonló elnevezését.

A szereplők jellemerajza, bár a legtöbb esetben nem annyira kidolgozott, minegyikőjük jól felismerhető egyéniséggel rendelkezik. Az író nagyon jól megtalálja és ábrázolja a feszültségeket ellentéteket; a motivációk is érthetők és beleillenek a történetbe és a cselekményszerkezetbe. Kir Bulicsov a szereplőivel örökérvényű igazságokról mesél, illetve tesz fel azokról kérdéseket a Túlélőkben.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp