2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » Csontokba rejtett titkok

Csontokba rejtett titkok

A Kim Stone detektívregény hatodik részének cselekménymozgató témája igen aktuális, ugyanis megjelenik benne az embercsoportok elleni gyűlölet több formája is.  A sorozat talán legsötétebb része a Holt lelkek címet viseli, amelyben Kim Stone talán a valaha legnagyobb kihívások előtt találja magát: múlt és jelen találkozik, illetve ütközik egymással. Marson alaposan kimozdítja szereplőit komfortzónájukból, s vele együtt minket is a cselekménybe szőtt gyűlöletalapú bűntettekből kifolyólag.

A regény első felében a történet töredezettebb részekből tevődik össze, úgy tördelve, hogy ne bírjunk leállni az olvasással. Idővel fokozatosan elkezd összeállni a kép; az addig vezető út pedig izgalmas. Ezúttal egy ásatás során emberi csontokat találnak egy elhagyatott farmon. Kim a helyi rendőrséggel nyomoz az ügyben, s így dolgozik együtt Tom Travisszel – aki nem ismeretlen számára, ugyanis egykor barátok és kollégák voltak, ami vége szakadt egy Tommal történt, soha meg nem értett esemény következményeként. Kapcsolatuk bonyolult és feszült, Tom személyisége nem éppen barátságos.

A karakterek tekintetében is kiemelkedően erős ez a rész, hiszen a nyomozó csapat szétválása kihívás elé állítja a szereplőket. Kimnek igazán nehéz dolga van, hiszen a terep számára új, és eléggé magára van utalva, hiszen távol van csapatától is, másrészt pedig nincs vezető pozícióban. Ez fordítva is igaz: a többieknek is kihívás Kim vezetése nélkül végezni a feladatuk. Bryant és Dawson ezúttal egy lengyel férfi súlyos, könyörtelen meggyilkolásán dolgozik. E felállásnak köszönhetően jobban megismerhetjük Wood traumatikus múltját, történetét is.

A Holt lelkekben az írónő bátor vállalkozásról tesz tanúbizonyságot: komoly és sajnos mindig is aktuális témákat érint, úgymint a nemen, bőrszínen, hit- és vallásbeli beállítottságon vagy a szexuális orientáción alapuló megkülönböztetés. A regény hangulata lehangolóbb és komorabb a megelőző köteteknél; több is benne az erőszak, amely még pont nem túlzó mértékű. Elgondolkodhatunk azon, hogy az embereket vajon mi késztetheti az effajta embertelen, igazságtalan és méltánytalan vi

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp