A RANN elnyerte az Európa Tanács Kulturális Útvonalak címet is, így az Iparművészeti Múzeum 2016-os csatlakozását követően a Ráth György-villa is része a Szecesszió útja elnevezésű hálózatnak.
Magyarországot gazdag szecessziós öröksége révén Budapest és Szeged városa képviseli ebben a jelentős európai szervezetben. Az Iparművészeti Múzeum több fontos európai örökségvédő szervezet tagjává is vált az utóbbi években, amely a kiemelkedő magyar alkotóknak, az általuk tervezett, egyedülálló századfordulós épületeknek is köszönhető, amellett intézményünk – kiemelkedő szecessziós gyűjteménye révén – a hazai szecesszió központjaként is definiálható. Intézményünk kapcsolódása többrétű, mert a RANN igazgatótanácsának jelenlegi alelnöke az Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettese, Dr. Jékely Zsombor, aki 2021-ben három éves időtartamra nyerte el megbízatását.
A RANN elnöksége és tagsága az Iparművészeti Múzeum szervezésében tartotta soron következő közgyűlését április 19. és 22. között Budapesten. A szervezet tagjai minden évben találkozón vitatják meg a szecessziós örökségre vonatkozó aktuális kérdéseket, teendőket, a társulás edukációs és tudományos munkatársai pedig országokon átívelő eszmecserét folytatnak a századfordulós értékek kutatásáról és megőrzéséről. Az új tagok felvétele mellett napirenden volt a szecessziós hálózat identitásának és fejlődési lehetőségeinek kérdése is. A budapesti programban nemzetközi workshopok is helyet kaptak: a szervezet múzeumpedagógiai és tudományos tagozatának egyeztetései, angol és francia nyelvű tárlatvezetések is voltak, de a közgyűlésre érkezett tagok benyomást szerezhettek Budapest szecessziós örökségéről egy városnéző túra keretében is.