2024. 03. 4. hétfő

Kázmér
1 EUR 393 HUF
1 GBP 459 HUF

Tehetséggondozó programok a MATE Fizika Tanszékén

 A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Fizika Tanszékének oktatói elkötelezettek a fizika népszerűsítése és a hallgatók érdeklődésének felkeltése iránt, emiatt is indítanak rendszeresen tehetséggondozó projekteket, aminek keretében fizikaversenyt szerveznek, ismeretterjesztő előadásokat és kísérleti bemutatókat tartanak, valamint eszközöket fejlesztenek.

Az elmúlt időszakban is folyatták ezt a tevékenységet, s bár az előző éves lezárások az online térbe terelték ezt a tevékenységet (igaz akkor is volt fizikaverseny, csak online), lelkesedésük így sem tört meg. A most lezárult tanévben immár jelenléti formában lehetett kísérletezni és ismét lehetővé vált külsős szakemberek meghívása is. A tavaszi félév második felében három olyan előadás is zajlott, amelyen a gépész hallgatók mellett középiskolások is részt vettek a gödöllői iskolákból.

Dr. Sükösd Csaba, a BME Nukleáris Technika Intézetének címzetes egyetemi tanára a kockázatelemzésről tartott előadást, amely előadás végére természetesen a nukleáris technika használatának kockázatelemzésére tért át, megmutatva, hogy az adatok manipulatív felhasználásával mennyire félrevezető állításokat lehet megfogalmazni.

Dr. Piláth Károly, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának vezető informatika és fizika tanára saját fejlesztésű mikroprocesszoros méréseit és kísérleteit mutatta be a fiataloknak, ahol a Doppler effektuson alapuló hanggenerálástól kezdve a rezgőkörök mérésén át a telefonról irányított húrrezgésekig nagyon sok minden bemutatásra került. Ebbe a sorba tartozott Dr. Háber István, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki Informatikai Kar szakemberének előadása is, aki a napelemes villamosenergia elraktározási lehetőségeiről beszélt. Az előadások sorozatát – most már a teljes Szent István Campus nyilvánossága számára – az őszi szemeszterben is folytatni szeretnék a szervezők.

Hagyományaihoz híven ebben a tanévben is megtartották továbbá a MATE Műszaki Intézet elsőéves alapszakos hallgatói számára kiírt fizikaversenyt is. Ennek célja, hogy azokat a hallgatókat is komolyabb kihívás elé állítsák, akik előtanulmányaik és tehetségük révén az órai követelményeket különösebb erőfeszítés nélkül teljesíteni tudják. A verseny során öt, a fizika különböző témaköreibe – mechanika, hőtan, elektromosságtan – eső feladatot kellett megoldani a résztvevőknek. A versenyen Képíró Donát 1. helyezést, Felföldi László 2. helyezést, Katona Bence pedig 3. helyezést ért el. A díjazott hallgatók és a résztvevők MATE ajándékcsomagot és könyvjutalmat vehettek át a Matematika és Természettudományi Alapok Intézet támogatásával.

Folyatódott a mikrokontroller alapú fizika kísérleti és mérőeszköz fejlesztési program is, ahol ebben a tanévben az egységek (pl. lézeres távolságmérő) fejlesztése mellett a vezeték nélküli adatátvitel került megvalósításra, ami az órai mérések eredményeinek kivetítését, vizualizációját, és így a könnyebb megérthetőséget szolgálja.

A program a Nemzeti Erőforrás Támogatáskezelő NTP-FKT-20-0016 számú projektjének támogatásával valósult meg, amiért ezúton is köszönetet mondanak a résztvevők.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hadüzenet összefogással
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023 nyarán alakított munkacsoportot az illegális dohánykereskedelemmel szemben. A legújabb intézkedés részeként a …