2024. 05. 27. hétfő

Hella
1 EUR 385 HUF
1 GBP 452 HUF

RÁNK TALÁL – karácsonyi dalpremier

Mészáros Tamás énekes, színész ezúttal az elbűvölő Molnár Ágnessel, a Győri Nemzeti Színház színésznőjével készített egy új karácsonyi dalt, amely üdítő slágeres zenei elemekkel született meg. Mindketten úgy gondolják, hogy ebben a rohanó világban igaz értéket teremtsenek.

,,Ez a dal tulajdonképpen azért is egyedi, mert életem első saját dala, ráadásul Tamással annyira hasonlót gondolunk a legszebb ünnepünkről, hogy azonnal igent mondtam a közös munkára. Azon kaptam magam, hogy nem sokkal később már Tihanyi Dániel barátunk, kollégánk stúdiójában vagyunk és az általa hozott dallamra elkezdtük megírni a dalszöveget. Minden annyira gördülékenyen ment. A következő találkozásnál már énekeltük fel a dalt. Igazi csapatmunka volt. Nagyon várjuk a fogadtatását.”-fejtegette Molnár Ágnes.

,,Legutóbb 2014-ben jelent meg karácsonyi dalom. Ezt azóta három nagylemez követte, amelyeken szintén saját szerzemények hallhatók. Úgy gondoltam, hogy itt az ideje egy újabb téli, karácsonyi témájú dalnak, amelyet természetesen duettben képzeltem el. Régóta szerettünk volna Molnár Ágnessel egy közös saját duettet elkészíteni és kiadni. Most elérkezett a pillanat.

A dal mai populáris hangszerelésére, a tavalyi szerzeményünkre az idén megjelent különleges kiadásra Dandó Zoltánt kértük fel, akivel a legutóbb már volt szerencsém együtt dolgozni.” – mondta el Mészáros Tamás.

RÁNK TALÁL
előadó: Molnár Ágnes és Mészáros Tamás
zene: Mészáros Tamás, Molnár Ágnes, Tihanyi Dániel
szöveg: Mészáros Tamás, Molnár Ágnes, Tihanyi Dániel

https://youtu.be/KG7TRnuyoDw

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek