2026. 07. 26. vasárnap

Anna, Anikó

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF

Kultúra

A tanú nem csak vetkőzik
Elképesztően népszerűek lettek az utóbbi hónapokban a különböző, direkt módon erotikus regények – az Ötven árnyalat trilógia világméretű robbanása csak a kezdet volt. Azóta sorra születnek az ahhoz ha…
Svéd hidegség a hegedűhúrokon
Lars Kepler majdnem olyan rejtélyes író, mint amilyen alakok a bemutatott bűnözői – ennek ellenére, vagy talán éppen emiatt azonban az idegeket a pattanásig, sőt azon túl is feszítő skandináv típusú k…
Mi hormonoknak ingere
Napjainkra a fogyókúrahullám már-már cunami nagyságú és erősségű méreteket öltött, és egymást érve jelennek meg az újabb és újabb (garantált sikert ígérő) diéták. Ember legyen a talpán, aki képes kiig…
Világversenyen a Miskolci Egyetemről
A Miskolci Egyetem informatikus hallgatója, Juhász Péter is tagja volt a közelmúltban a magyar csapatnak a világ egyik legrangosabb technológiai diákversenyének nemzetközi döntőjében. Az országos fo…
Kis ország – nagy játékok?
Nem olyan rég már foglalkoztunk az egyre népszerűbb író (emellett rendőr) Réti László egyik krimijével, A parfümőrrel, mely meglehetősen (és kicsit meglepően) elnyerte a tetszésünket, így most az azót…
Kisvárosi idill, kiteregetett szennyessel
Kisvárosi idill, kiteregetett szennyesselA Harry Potter széria révén J. K. Rowling kétségtelenül beírta már a nevét az irodalmi siker nagykönyvébe – hozzáteszem, nem érdemtelenül, hiszen a varázslónöv…
Atomcsapás pénteken
A pénteki filmvetítésre sikerült ismét  igazi nagyágyúkkal készülnünk. Könnyen lehet, hogy az A38 történetének legparázsabb vitája kerekedik majd Dr. Hózer Zoltán, a Magyar Nukleáris Társaság eln…
Vérprofi, vérbő fantasy
Fordulatos története, megosztó és nem sablonos karakterei, valamint az ízléses keretek között tartott misztikummennyiség miatt a Trónok harca méltán vált világszerte az egyik legnépszerűbb televíziós …

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés