2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF

Nyolc bemutató a Vígszínház három játszóhelyén

Elindult a Vígszínház 2023/24-es évada

 

 

 

 

A Vígszínházban a 2023/24-es évad első bemutatója Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka lesz
Mohácsi János rendezésében, míg a Pesti Színházban október 7-én a legismertebb izraeli drámaíró,
Hanoch Levin Krum című tragikomédiájának magyarországi ősbemutatóját láthatják a nézők Valló
Péter rendezésében. A Pinokkiót Keresztes Tamás állítja színpadra, Sztevanovity Dusán
dalszövegeivel és Presser Gábor zenéjével december 9-én, míg az Ármány és szerelem David
Doiasvili rendezésében márciustól lesz látható a Vígszínházban. A Pesti Színházban az Amadeust
Hegedűs D. Géza, Goldoni A hazug című művét Horváth Csaba állítja színpadra. A Házi Színpadon
Bornemissza Péter Magyar Elektráját Valló Péter, Schwajda György Csodáját Dino Benjamin
rendezi.


„Mindannyiunkat folyamatosan kihívások elé állítanak, újratervezésre késztetnek a mindennapok.
Ezért is szeretném megköszönni a társulat nevében nézőink bizalmát. A Vígszínház 2023/24-es
évadára ugyanis már több mint 7200 bérlet fogyott, ami meghaladja a 2019-ben, a járvány előtti
utolsó békeévben értékesített bérletek számát. Köszönjük, hogy velünk vannak!” – emelte ki Rudolf
Péter, a Vígszínház igazgatója.
Az üvegcipő ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban. A teátrum házi szerzője, Molnár Ferenc a
szóbeszéd szerint a darabban saját magánéleti válságát írta ki magából. Az előadás szeptember 23-án
Mohácsi János rendezésében tér vissza igazi otthonába. Szabó Irma, a Józsefváros kis
Hamupipőkéjének és Sipos Lajos műbútorasztalos szerelmének története egy izgalmas,
konfliktusokkal teli szerelmi négyszög, amely összeomló és felépülő kapcsolatokon keresztül
bontakozik ki. Az élőzenével kísért előadás főbb szerepeiben Waskovics Andrea, Stohl András, Kovács
Patrícia és Medveczky Balázs lesz látható. Az évadnyitó eseményen az előadás esküvői jelenetének
kezdő forgatagába is betekinthettek a részvevők.
A Pesti Színházban már zajlanak a Krum próbái. Hanoch Levin életszeretettel és humorral teli, az
1970-es években írt művét az utóbbi időben újra felfedezték Európa-szerte, Barcelonától Brüsszelen
át Marosvásárhelyig nagy sikerrel játsszák. Nem véletlenül. Az előadás középpontjában ugyanis a
fiatal generáció jövőkép nélkülisége és elmagányosodása áll. A szerző azonban úgy mesél a
legfontosabb dolgokról – a szerelemről, a magányról, az élet élhetetlenségéről és a be nem teljesített
vágyakról –, hogy közben még nevetni is tudunk mindezeken. A Valló Péter rendezte előadás főbb
szerepeiben Wunderlich József, Nagy-Kálózy Eszter, Kövesi Zsombor, Ötvös András és Szilágyi Csenge
lép színpadra.
Peter Shaffer Amadeus című világhírű drámájában a művészeti hagyományokat tisztelő, rendkívül
sikeres alkotó kerül szembe az újító zsenivel. Salieri számára rövidesen a fiatal Mozart puszta léte is
már provokáció. November 25-től a Pesti Színházban Ötvös András és ifj. Vidnyánszky Attila
főszereplésével, Hegedűs D. Géza rendezésében lesz látható az előadás, mely szellemesen beszél
tehetségről, sikerről, a zsenikben is ott rejlő tökéletlenségekről. Az alkotói csapat arra törekszik,
hogy egyensúlyt teremtsen a mű alapjául szolgáló és széles körben elterjedt pletykák, valamint a
történelmi tények között.
Egy zenés roadmovie, ami 10-től 100 éves korig megszólítja a családot. A Pinokkió bemutatóját
Keresztes Tamás rendezésében, Presser Gábor zenéjével Dino Benjamin, Borbiczki Ferenc, Hegyi
Barbara, Kern András, Seress Zoltán, Majsai-Nyilas Tünde, Halász Judit, Igó Éva, Méhes László, Antóci
Dorottya, Szántó Balázs és Varga-Járó Sára (e.h.) szereplésével már régóta várja a közönség.
December 9-én a Vígszínház színpadán végre megelevenedik Collodi-története. Hajmeresztő
kalandokon és csodás dalokon keresztül követhetjük végig, mi kell ahhoz, hogy egy a zabolátlan

kisgyerek felismerje a bajtársiasság fontosságát. Asztalos műhelytől, bábszínházon, cirkuszon és a
csodák mezején át a tengerig kalandozhatunk, miközben olykor egy róka és egy macska, máskor egy
gumicsizmás tündér vagy éppen egy szamár fakad dalra, s közben még az is lehet, hogy a
palacsintából lesz az új szilvásgombóc…
Goldoni A hazug című darabja kiváló jellemkomédia, amely egy különös és igen
szórakoztató embertípust állít elénk a hazugságaival zsonglőrködő Lelio személyében, aki
gyökértelen világutazóként városról-városra, szerelemről-szerelemre vándorol. De vajon meddig
terjed Lelio szabadsága a saját maga által kitalált és felépített alternatív valóságban
és történetekben? Horváth Csaba rendezése ezt a jelenséget mutatja be modern és árnyalt
megközelítésben a commedia d'ell arte kortársra hangolt eszközeivel. Az előadás február 24-től Ertl
Zsombor, Radnay Csilla, Petrik Andrea, Orosz Ákos, Brasch Bence, ifj. Vidnyánszky Attila, Kőszegi
Ákos, Lukács Sándor, Bach Kata, Telekes Péter és Kövesi Zsombor szereplésével lesz látható a Pesti
Színházban.
„Korunk társadalma hihetetlenül izgalmas, és olykor nehéz lehet, hogy elválasszuk vagy
megkülönböztessük az ármányt a szerelemtől” – véli David Doiasvili, aki a jelenben fogja elhelyezni az
Ármány és szerelem történetét. Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok
csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési
kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem. Az előadás 2024. március 9-től látható a
Vígszínházban Hegedűs D. Géza, Medveczky Balázs, Márkus Luca, Nagy-Kálózy Eszter, Horváth
Szabolcs, Rudolf Péter, Hegyi Barbara és Hirtling István szereplésével.
A Házi Színpadon a 2023/24-es évadban két bemutatót láthat a közönség. December 16-án a Magyar
Elektrát mutatják be Valló Péter rendezésében, Brasch Bence, Orosz Ákos, Kovács Patrícia, Antóci
Dorottya, Virágh Panna, Balázsovits Edit, Kövesi Zsombor és Zoltán Áron szereplésével. Bornemisza
Péter közel 500 évvel ezelőtt az emberiség egyik legismertebb görög drámáját, Szophoklész Elektráját
dolgozta át igazi magyar történetté, melynek karaktereiben és lélektaniságában magunkra és a
világunkra ismerhetünk. S bár a nyelvezet elsőre nehéznek tűnik, ha Shakespeare-t eredetiben nézik
az angolok, mi miért ne tehetnénk ezt egy régi magyar színdarabbal?
Schwajda György komédiája, a Csoda egy teljesen groteszk helyzetből indul ki. Nagy Vencel nyomdai
betűszedő egy napon elveszíti szeme világát, de miután betegállományban csak egy évig lehet, egy év
után keresőképesnek nyilvánítják. Újra dolgozni jár, ám egy apró körülmény — tudniillik az, hogy vak
— sok bosszúságot és kalamajkát okoz. Szívbe markoló élethelyzeteket láthatunk, melyekben a szó
szoros értelmében botladozik a főhős, miközben a környezete önfeláldozóan és emberségesen
próbálja menteni a menthetőt… Az előadást március 22-én mutatják be Dino Benjamin
rendezésében, Gyöngyösi Zoltán, Waskovics Andrea, Hullan Zsuzsa, Borbiczki Ferenc, Szántó Balázs,
Bölkény Balázs, Karácsonyi Zoltán, Tar Renáta és Gados Béla szereplésével.
További információ: https://www.vigszinhaz.hu/musor/index.php
Pinokkió werk:

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek