2022. 10. 3. hétfő

Helga
1 EUR 422 HUF
1 GBP 478 HUF

Nagyanyám diótortája

A családi legendárium szerint nagyon eleven gyerek voltam. Nagymamám szomszédasszonya – aki már akkor is öreg volt, amikor Édesapám született – mindig azt mondta: Piros, Te hat fiú neveltél fel, de esküszöm nem volt annyi baj velük, mint ezzel a lánygyerekkel.

 

 

 

 

A szomszéd néninek is csak azért volt rossz véleménye rólam, mert a szemközti dombról dobáltuk a háza tetejét agyagból gyúrt gombócokkal, amelyet a hajlékony sombokor vessző végére tettünk, s hogy még nagyobbat szóljon, amikor a cserépre puffan, egy lyukat is fúrtunk minden gömböcbe. Tudta, a projekt az Én fejecskémből pattant ki…

Sok fejtörést okoztam, s persze Nagyszüleim nagyon féltettek, de Nagyikám maga is huncut asszony volt, így láttam, hogy egy-egy kis csínytevésem után, miután jól összeszidott, el-elmosolyodott titokban.

Nagyon jó háziasszony volt, hiszen minden nap hét férfinak főzött, s arról is híres volt, hogy a környék lakodalmainak Ő volt a főzőasszonya. Bizony már a disznó levágásakor ott volt a hentes mellett, s maga választotta ki a húst, attól függően, hogy melyik étel készült belőle. Ellentmondást nem tűrve utasította a férfiakat, kardos menyecske volt: Nomen est omen, Kardos Piroska volt a lánykori neve. A lakodalmas húslevesbe kerülő csigatésztát is saját kezűleg készítette, közösen az asszonyokkal, mert mint mondta: a csúnya, vastag csiga, még a legfinomabb levest is tönkreteszi.

Gyakran eszembe jut karácsony környékén, amikor azokat az ételeket, süteményeket készítem, amelyek az Ő specialitásai voltak. Sütött, főzött, készülődött hétszámra. Merthogy az elképzelhetetlen volt, hogy mind a hat fia és családjaik, ne menjenek „haza” az ünnepekre. Voltunk annyian, hogy alig győzte betömni a sok éhes szájat, de ekkor volt elemében igazán.  Már december elején elkészült a mézes, amelynek díszítése csak egy szem dió volt. Sokszor újra kellett sütnie, mert akármennyi is készült belőle, mi unokák mindet elpusztítottuk, még az ünnep előtt. Elmaradhatatlan volt az isteni rétese, amelyből legalább ötfélét készített. A fiúk kedvence a káposztás és a krumplis volt, de nem maradhatott el az almás, meggyes és a túrós sem. A nagy konyhaasztalon hajszálvékonyra nyújtotta a hatalmas rétestésztát, hogy nézni is gyönyörűséges volt, amint elterült a hófehér damaszt terítőn.

A készülődés csúcsa és karácsony fénypontja pedig a diótorta volt. Már attól is fenséges illatok voltak, ahogy sült a nagy fekete tepsiben a hatalmas piskóta 12 tojásból, s a legügyesebb unokának jutott az a megtiszteltetés, hogy kemény habbá verhette a fehérjéét. Megtiszteltetés ide vagy oda, ez nem volt kis feladat, főként, hogy ha valamelyikünk balról jobbra kavart egyet a habverővel, mert elfáradt a csuklója, akkor bizony nagyanyám szinte felsikoltott a megrőkönyödéstől, mondván, hogy rögtön összeesik a hab… A krémből mindig jóval többet készített, mint ami a hatalmas tortához kellett, mert mi gyerekek sokat kóstolgattuk, hogy megfelelő-e már. A diótorta oldalára, s tetejére félbetört diószemek kerültek nagy sűrűséggel, mert valahogy mindenki azt a szeletet akarta megkaparintani, ahol a dió volt, mert az volt a vélemény, hogy az a rész legízletesebb.

Azóta sem ettem olyan fenségeset. Még most is számban van az egykori diótorta, s a csodálatos, régi karácsonyok íze.

Orosz B.Erika

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek