2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Méltó környezetben elégíthetik ki tudásvágyukat

Megújult a bükkábrányi könyvtár és a közösségi tér, az iskola pedig egy új épületszárnnyal gazdagodott. Az ünnepélyes átadást 2022. január 28-án tartották.

 

 

 

 

A bükkábrányiak régi vágya vált valóra azzal, hogy megfelelő helyet kapott a könyvtár, és korszerűsítették az iskolát is. A hajdanvolt kúriának, melyben egykor működött kultúrház, mozi és diszkó, egy részét elbontották, de a másik részét felújították, ebben kapott helyet a könyvtár. A fejlesztés részeként kibővítették az épületet színházteremet, valamint iskolai osztálytermeket alakítottak ki. A munkálatok 2021 januárjában kezdődtek meg, és decemberben fejeződtek be. A beruházás teljes összege, mely vissza nem térítendő támogatásból, és az önkormányzat önerejéből valósult meg, meghaladta a félmilliárd forintot. Az épület földszintjén található a község díszpolgáráról és helyismereti kutatójáról, Jánosházi Sándor egykori pedagógusról elnevezett könyvtár. A Nemzeti Kulturális Alap csaknem 3 millió 500 ezer forintos támogatásának köszönhetően új bútorzattal rendezték be a helyiségeket. A könyvtár kialakításához a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársai nyújtottak szakmai támogatást. Az épület másik részében kialakított modern színházterem a község másik díszpolgára, egykori polgármestere, Dudás Sándor költő nevét vette fel.

Az ünnepségen Szalai Szabolcs, Bükkábrány polgármestere kiemelte: a település életében fontos lépés ez a mostani, hiszen így egy régi álmuk vált valóra, melynek köszönhetően az épület a közművelődést és a közoktatást is szolgálja.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője beszédében úgy fogalmazott: a gyermekeinket úgy kell nevelnünk, hogy igazi magyarok legyenek. Ismerjék a történelmünket, a kultúránkat, megszerzett tudásukkal pedig boldoguljanak és érvényesüljenek az életben.

Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója elmondta: a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerhez csatlakozott települések esetében feladatuk a helyi könyvtárak módszertani, szakmai támogatása, de élettel csak az itteni lakosok tudják megtölteni. Fontos, hogy a kulturális és helyi értékeket is megőrizzék az ábrányiak, és ehhez járulhat hozzá a most átadott könyvtár. Varga Gábor a község polgármesterének átadta Szekeres Erzsébet, Magyar Örökség-díjas textil- és képzőművész grafikáját. A művész azzal a szándékkal adományozta meseillusztrációit a megyei feladatokat is ellátó könyvtárnak, hogy minden felújított kistelepülési szolgáltatóhely kapjon 1-1 darabot munkáiból.

A műsorban közreműködtek az Arany János Általános Iskola diákjai, a Bükkábrányi Népdalkör és a Mezőcsáti Szélike Néptáncegyüttes tagjai. A történelmi egyházak részéről Pálfi János római katolikus plébános és Nagy István Zoltán református lelkipásztor áldotta meg az épületet. Az előtérben elhelyeztek egy időkapszulát is, melybe a jelenlévők a jövő nemzedékének szóló üzeneteiket zárták.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek