2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Zenés iskola-kezdés

Zenés iskola-kezdés

Kilenc hónap alatt több mint száz „rockzenész-palánta” iratkozott be a 22 éve működő debreceni Rocksuli januárban indult budapesti tagozatába. A fővárosi képzéseket többnyire ismert zenészek vezetik, de a tanulásra vagy továbbképzésre vágyó jelentkezők között is akadnak jócskán ismert arcok.

Az alapnak számító oktatás rock, blues, jazz és klasszikus műfajokra terjed ki, van dob, gitár, billentyű, ének és még szaxofon tanszak is. „Lényeges szempont, hogy a jelentkezésnek nincs feltétele.”- nyilatkozta Vajda Péter koordinátor, akit sokan a Los Vegas dobosaként tartanak számon, de megfordult például a Kowalsky meg a Vegában is. „Nincs korhatár, bárki beiratkozhat, kezdő, haladó és fogyatékkal élő fiatalok is tanulhatnak zenélni. A tanárok sok éves tanítási gyakorlattal és több éves zenei tapasztalattal rendelkeznek, illetve zenei tanulmányokat folytattak.”
Az iskola tehát mindenki számára nyitva áll, nemrég zárultak le a nyári kurzusok, csapatépítő táborok, ahol az érdeklődők már a szeptemberi iskolakezdés előtt betekintettek a működésbe, találkoztak leendő csoporttársaikkal, oktatóikkal, többen már alkalmi zenekart is szerveztek.
A legfiatalabb tanonc öt éves a legidősebb pedig negyven, az újoncok között pedig olyan ismert személy is felbukkant, mint a Megasztárból ismert Nagy Kristóf „Bozont”, aki elmondása szerint már nagyon várja a szeptemberi „iskolakezdést”.
A Rocksuli Budapest évnyitója és nyílt napja, számos kiegészítő programmal, szeptember 7-én lesz (Ajtósi Dürer sor 19-21.).  A látogatók betekintést nyerhetnek a tanórákba, ki lehet próbálni a hangszereket, lehet beszélgetni a tanárokkal, és a legfontosabb, hogy aki mindezek után kedvet kapott rögtön jelentkezhet is kedvenc zenész-szakára.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp