2024. 06. 24. hétfő

Iván
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF
VILÁGSZENZÁCIÓ

VILÁGSZENZÁCIÓ

VILÁGSZENZÁCIÓAhogy közeledik a december, a műkereskedelmi piacon úgy élénkül az élet. A hosszú múltra visszatekintő Polgár Galéria az idén is az év végére tartogatta nagyágyúit. Többek között olyan, évtizedekig a nagyközönség és a szakemberek elől is eltűnt szenzációs műveket árvereznek december 1-től 4-ig, melyek komoly érdeklődésre tarthatnak számot. Az aukción közel 800 műalkotás kerül árverésre. Kikiáltási áruk közel negyedmilliárd forint összesen.

A legnagyobb szenzációról Polgár Árpád, a galéria tulajdonosa mesél:”A mögöttem álló képre azt hiszem, hogy ma már joggal mondhatjuk azt, hogy világszenzáció. Francesco Rosa-nak a képéről van szó, Agrippina partraszállása Germanicus hamvaival. Erről a képről azt kell tudni, hogy ez már harmadszor jár nálunk. Először az 1980-as években volt a galéria eladásra szánt festményei között, majd 1999-ben ugyancsak ismeretlen festőként visszakerült a Fenyő János hagyatékaival és akkor is elárvereztük, mindössze 1.6 millió forintért ment el.”

 

 

A kép árverése ma 22 millióról indul.

A szakértők szerint ez a képzőművészeti alkotás a kulturális örökség pótolhatatlan és kiemelkedő jelentőségű műve. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy életében, a 17. században oly népszerű olasz művésznek mindössze 14 műve maradt fenn az egész világon. Francesco Rosa festménye a Magyarországon fellelhető olasz barokk vonal egyik legértékesebb darabja. Bár a képet már több olasz és nyugati gyűjtő is szerette volna megszerezni, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal védettsége okán a festmény csak magyar tulajdonba kerülhet és nem hagyhatja el az országot.

-freepress.eu-

 


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…