2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Valahol Európában – Felvidéki vendégjáték a tokaji színházban

Valahol Európában – Felvidéki vendégjáték a tokaji színházban

A kassai Thália Színház vendégjátékában mutatják be a méltán ismert Valahol Európában című musicalt a tokaji teátrumban. A felvidéki társulat idén márciusban mutatta be a darabot, a szlovákiai lapok szerint hatalmas közönségsikerrel. Csütörtökön a Paulay Ede Színházban kétszer is előadják a keserédes musicalt.

Gyerekek, könyörgöm, akasszuk fel – kiabálja egy koszos arcú kisgyerek Radványi Géza klasszikus filmjében. A Valahol Európában (1947) című alkotás a magyar filmgyártás aranykorából származik, és azóta számtalan társulat alkalmazta színpadra.
A történet a második világháború idején játszódik. Árván maradt éhező gyerekek csoportba verődve kóborolnak élelem után. Lopniuk kell hogy enni tudjanak, ezért a hatóság körözést ad ki ellenük. A kicsik egy elhagyatott várban húzzák meg magukat, ahol remeteként egy karmester él. A lurkók hamar összebarátkoznak az öreggel, kapcsolatukban a megbocsátásnak, a szeretetnek és a zenének is nagy szerepe van.

A drámai fordulatokat sem nélkülöző musicalt a Tokajban gyakran vendégeskedő kassai Thália Színház művészei adják elő a Paulay Ede Színházban május 13-án, csütörtökön. A darabot kétszer is bemutatják a Borok Fővárosában, ahol közben már a május végi borfesztiválra készülnek.

A hónap utolsó hétvégéjén a hegy nedűje mellett a kultúra is fontos szerepet kap: Zsédenyi Adrienn ad koncertet a színházban, a város főterén pedig –sokak mellett- a Beatles/Illés-Fonográf emlékzenekar és a Rackajam is fellép Ferenczi György vezetésével.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp