2022. 08. 16. kedd

Ábrahám
1 EUR 399 HUF
1 GBP 472 HUF

Újrakezdés minden fronton

Juliette Fay első regénye erős kezdése írói pályafutásának. A Karjaidban 2009-es debütálása óta már megjelent a szerző további két műve is. Az írónő sokáig szociális munkásként dolgozott, majd 2005-ben vett váratlan fordulatot az élete, amikor egy nagyon rossz regényt olvasott, úgy érezte, hogy ő ennél valamivel jobbat ő is tudna írni. Attól fogva napról napra az írással foglalkozott, amikor csak szabadideje és anyai kötelezettségei engedték.

A regény főbb témái az elmúlás és veszteség feldolgozása, a szerelem, a szülői szerepkör, és az emberi kapcsolatok. Fay egy családanya mindennapi küzdelmét, és érzelmi válságát mutatja be férje elvesztése után. Egy történet, amit mindenki közel érezhet magához, hiszen néhányunkkal megtörtént, és minden bizonnyal mindnyájan átéljük majd egyszer egyik szerettünk elvesztését, éppen ezért a Karjaidban, könnyen megérinti az olvasókat.

A történet szerint Janie-nek, a hirtelen megözvegyült főhősnőnek, úgy kell feldolgozni a traumát, hogy közben a támaszt nyújtó családanya szerepet is be kell töltenie; fájdalma megelevenedik az olvasó előtt. Nem csak a múlttal kell szembenéznie, hanem a jövővel is; hogyan lehet új életet kezdeni a múlt árnyékában? Képes lesz újra szeretni? Néhány hónappal szeretett férje halála után megjelenik egy építőmunkás, azzal a még egykori férjétől kapott megbízással, hogy teraszt építsen a házhoz, ajándék gyanánt. Ekkor nem várt fordulatot vesz Janie élete…

A nyomasztó témaválasztás ellenére, Fay sok helyen humorral és szarkazmussal fűszerezte írását, mosolyt csalva az erre nem számító olvasók arcára, így regénye nyomasztó olvasmány helyett, mindenképpen szórakoztatóvá válik. A könyv meglehetősen hosszú, de a terjedelem lehetőséget biztosít az olvasóknak a főhőssel való mélyebb azonosulásra.

Az írónak pedig alkalmat ad arra, hogy részletesebben írja le Janie lelki vívódásait, és érzelmi kavalkádját. Fay mesterien eleveníti meg komplex karakterábrázolásán keresztül Janie dühét, gyászát és szomorúságát, és olyannyira hétköznapi és szerethető karaktereket alkot, hogy az olvasó nehezen fogja majd letenni a regényt, sőt sok közülük garantáltan még napokkal a regény befejezése után is a szereplők világában ragad.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek