2024. 07. 13. szombat

Jenő
1 EUR 392 HUF
1 GBP 466 HUF

Új korszak kezdődik a Miskolci Egyetemen

Új korszakot nyitva az ősi alma máter 279., a miskolci campus 64. tanévét kezdte a Miskolci Egyetem a szeptember 6-án, pénteken tartott ünnepi nyilvános egyetemi szenátusülésen. Ezen a rendezvényen már az egyetem új rektora, Prof. Dr. Torma András köszöntötte az Észak-magyarországi régió meghatározó felsőoktatási intézményének új és régi hallgatóit, valamint oktatóit. Új rektora van augusztus 15-től a Miskolci Egyetemnek: a köztársasági elnök megbízásából Prof. Dr. Torma András, az Állam- és Jogtudományi Kar korábbi dékánja irányítja a következő négy évben a térség fejlődése szempontjától is kiemelt jelentőségű miskolci tudásbázist.
A napjainkra igazi univerzitasszá fejlődött intézmény első jogász rektora nehéz gazdasági helyzetben vette át az irányítást. Részben erre, részben a törvényi módosításokra tekintettel strukturális megújítást tervez. Az Észak-magyarországi régió szellemi központjának tekintve a Miskolci Egyetemet, egyik elsőrendű feladatának tartja a térségben működő állami- és nem állami szervekkel egyaránt szoros, kölcsönös alapokon működő együttműködés megteremtését. Az egyetem fejlődési lehetőségeit kiaknázva intézkedései legfőbb célja, hogy új vezetőtársaival együtt visszaadja a Miskolci Egyetemnek régi, selmeci tündöklését.
Tanévnyitó beszédében a rektor elmondta: a hallgatók minél magasabb színvonalú teljesítménye érdekében arra törekszik az egyetem vezetése, hogy a Miskolcon, illetve a régióban érettségiző, tehetséges hallgatók minél nagyobb számban folytassák itt tanulmányaikat.
Az elsőéves hallgatókat arra biztatatta, hogy igyekezzenek szabadidejüket tartalmas programokkal kitölteni, építsenek új emberi kapcsolatokat! Hiszen az egyetemünk campusa, a csodálatosan szép Bükk-hegység és Miskolc szépülő belvárosa s környéke mind-mind páratlan lehetőséget kínálnak a kulturált szórakozásra.
A 2013/2014-es tanévben összesen csaknem 14 ezer hallgató, köztük mintegy 3000 elsőéves fiatal előtt nyíltak meg az egyetem kapui. Az új diákok létszáma, a tanévkezdésre lezárult felvételi eljárás országosan is a – relatíve – jobb helyzetben lévő intézmények közé sorolta a Miskolci Egyetemet. A felvettek arányának mérséklődése a tavalyihoz képest ugyanis kevesebb, mint 12 százalék. A jelentkezők számának csökkenése meglátszik bár, de a régió meghatározó felsőoktatási intézményének képzései továbbra is határozottan népszerűek a fiatalok körében.
A pótfelvételi eredményekről szóló értesítések kiküldése megtörtént, a regisztrációs hét lezárult, hétfőn elkezdődik a tanulmányi időszak. A szakok csaknem mindegyike elindult, de hirdet új lehetőségeket is az egyetem. A tantárgyfelvétel folyamatban van.
A tanévet mindjárt egy nagyszabású tudományos fesztivállal kezdi az intézmény. A korábbi évek sikerei, a programok idei, egyre bővülő sora garantálja, hogy maradandó élményt nyújtanak az idei Kutatók éjszakájának interaktív programjai szeptember 27-én, pénteken. Kicsik és nagyok előtt is kinyitja ugyanis kapuit a Miskolci Egyetem, s laboratóriumai titkaiba, a tudomány rejtelmeibe kalauzolja az érdeklődőket úgy, hogy a látogatók aktív résztvevőivé is válhatnak a programoknak. A részletek a rendezvény központi honlapján (www.kutatokejszakaja.hu) és hamarosan az egyetem honlapján (www.uni-miskolc.hu) is megtekinthetők.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

...címmel Kiss Gabriella népi iparművésznek nyílik kiállítása 2024. július 15-én, hétfőn 16 órától a József Attila Könyvtárban (Miskolc, Szentpéteri k…
Anziksz Finnországból
Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban…