2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Szerethető munkahelyeket

AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN KERESIK ISMÉT A SZERETHETŐ MUNKAHELYEKET

A DreamJo.bs harmadszor is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díj versenyét, hogy megtalálják a legvonzóbb munkahelyeket. A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget adjanak minden kisebb és nagyobb cégnek arra, hogy megmutathassák magukat és felkerüljenek a Szerethető Munkahelyek térképére, foglalkozási területtől és mérettől függetlenül. Bár a jelentkezők közül legtöbben a fővárosi és Pest megyei régióból jelentkeztek, a vidéki cégek közül is sokakat érdekelt a lehetőség: 2018-ban az ország minden szegletéből – összesen 45 városból – érkeztek nevezése, köztük Debrecen, Szeged és Pécs cégei voltak a legaktívabbak. A szervezők remélik, hogy idén még szélesebb körben elterjed a kampány híre.

 

Tavaly közel 700 KKV-t és nagyvállalatot mozgatott meg a Szerethető Munkahelyek Díj, ahol a díjazottakról több mint 20.000 szavazat döntött. Látszódik, hogy a cégek nyitottak arra, hogy megmutassák magukat, hiszen az első Szerethető Munkahelyek pályázat díjazott cégeinek 85 százaléka gondolta úgy 2018-ban, hogy ismét megméretteti magát, idén pedig még több jelentkezőre számítanak a szervezők.

 

Így érdemes nevezni

A tapasztalatok alapján az elmúlt két évben az önkéntes zsűri -azaz a szavazók- azokat a cégeket találták a legszerethetőbbnek, akik őszintén meg tudták mutatni, hogy miért szeretnek a munkatársaik ott dolgozni: kitértek arra, hogy milyen környezetben dolgoznak, mit csinálnak együtt szívesen a munkaidőben és hogyan hozzák egyensúlyba a munkával és a családdal töltött időt, valamint mi az a misszió, ami mögé fel tudnak mindannyian sorakozni.  Az eddigi nevezések is megmutatták, hogy ide valóban bármilyen munkahely jelentkezhet, hiszen ugyanúgy megfért egymás mellett a Hajtás Pajtás, a Nanushka, a Vodafone vagy a Sziklakórház Múzeum. A szervezők a fehér – és kékgalléros munkaadók jelentkezését is várják a fővárosból és vidékről egyaránt.

 

Látványos címkékkel bővülnek a profilok

Idén nagyobb hangsúlyt kapnak a HR trendek a versenyben, mivel a munkavállalók döntését a legnépszerűbb HR irányok egyre jobban befolyásolják. Látványosabban mutathatják meg a nevező cégek melyek a legkifejezőbb trendek, kezdeményezések, amelyeket támogatnak a mindennapi munka során. Ilyenek a családbarát, kutyabarát, környezettudatos, sokszínű/befogadó vagy távmunkát támogató munkahelyeket bemutató vizuális badge-ek, amelyek segítenek a szavazóknak átlátni a cég működését, törekvéseit. Az ingyenes platformon minden cégnek lehetősége van kreatívan bemutatkozni bemutatni magukat a szavazóknak, akik ezáltal megismerhetik a nevező cégek működését, mindennapjait, irodáját, csapatát, továbbá a cégben és a szakmai fejlődésben rejlő lehetőségeket.

 

„A munkavállalók nagyra értékelik, ha egy cég hitelesen kommunikál magáról. Ez csaknem lefelezi a munkatárs-keresés költségeit” – számolt be Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs vezérigazgatója, aki elmondta, hogy a versenyhez használt profilokat és HR badge-eket úgy dolgozták ki, hogy a versenyzők a szokásostól eltérő kérdések mentén, minél őszintébben és részletgazdagabban tudják bemutatni magukat.

A szavazók döntenek

A szavazás során algoritmus osztja el a nevezett cégeket a szavazók között, így minden bemutatkozó oldal egyenlő arányban kerül a szavazók elé elbírálásra. A nevezési időszak szeptember 30-ig tart, majd a szavazásra 2019. október 1-től 31-ig lesz lehetőség. A nyeremények részletei 2019. szeptember 2-án kerülnek ki a Szerethető Munkahelyek weboldalára.

A verseny díjazottjait novemberben egy ünnepélyes díjátadó gálán köszöntik a szervezők, amelynek keretében a szakmai különdíjakat is átadják. A TOP cégek közül a szakmai zsűri osztja ki idén is a HR és Employer Branding különdíjakat mikro-, kis-, közép-, és nagyvállalat kategóriákban.

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek