2024. 06. 23. vasárnap

Zoltán
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • Szent Erzsébet útján – 60 nap alatt 1500 km-es zarándokúton

Szent Erzsébet útján – 60 nap alatt 1500 km-es zarándokúton

A pünkösdhétfői szentmisét követően érseki áldással indult a Szent Erzsébet Út nyitózarándoklata. Ezzel hivatalosan is megnyílt a Sárospatakot Kassával összekötő 120 kilométeres, gyalogosan végigjárható, jelzett zarándok- és turistaút.

A zarándokok közül a Németországból érkezett Rolf Damm úr számára a túra nem ért véget Kassán, hanem folytatja útját egészen Wartburg váráig, ahol Szent Erzsébet élete nagy részét töltötte.
Rolf Damm az 1500 km-es távolság megtételére nem először vállalkozik. 2007-ben, a Szent Erzsébet jubileumi év alkalmából a thüringiai városkából Sárospatakig 60 nap alatt jutott el. Útja során több helyen, így Miskolcon is nagy szeretettel, ünnepélyesen fogadták.
Így lesz ez idén is, amikor június 24-én pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat meghívására Miskolcon pihenőt tart a zarándok, és képes beszámolóban osztja meg élményeit. A fogadásnak újra a Fráter György Katolikus Gimnázium ad helyet, akárcsak 4 évvel ezelőtt.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvényre  2011. június 24-én 10 órakor.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…