2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » SzakmaSztár előválogató döntő Miskolcon

SzakmaSztár előválogató döntő Miskolcon

Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, melynek során 39 szakmában versengenek az ország szakképző végzős diákjai. A SzakmaSztár verseny két előválogató döntőjére Miskolcon kerül sor 2013. március 25-e és március 27-e között az Andrássy Gyula Szakközépiskolában és a Kandó Kálmán Szakközépiskolában. Az ország számos pontjáról érkezett 18 gépgyártástechnológiai technikus és 15 elektronikai technikus diák méri össze tudását, hogy kivívja a jogot a budapesti SzakmaSztár Fesztivál döntőben való részvételre. A SzakmaSztár országos versenyt elektronikai technikus szakmában a tiszaújvárosi Jabil Magyarország támogatja.

A SzakmaSztár miskolci előválogató döntő megnyitó eseményén Kriza Ákos, Miskolc polgármestere köszöntötte a versenyző diákokat. Az eseményen részt vett Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Társy József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal kabinetfőnöke, valamint Kovács János, az Andrássy Gyula Szakközépiskola és Baghyné Urbán Ilona, a Kandó Kálmán Szakközépiskola igazgatója. Dr. Sipos Jenő, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny vizsgabizottság elnöke szintén gratulált a diákoknak az eddig elért eredményeikért és sok sikert kívánt nekik a versenyhez.

2013. március 25-27-e között két szakma diákjai mérik össze tudásukat Miskolcon. A gépgyártástechnológiai technikus szakmában összesen 18 diák, míg elektronikai technikus szakmában 15 diák érkezett Miskolcra az ország minden területéről. Az előválogató döntő eredményétől függően 3-5 versenyző jut tovább Budapestre a SzakmaSztár döntőbe. Az elektronikai technikus szakma versenyét a tiszaújvárosi Jabil Magyarország támogatja. A vállalat részvételét és támogatását a versenynek Somogyi Richárd, a Jabil Tiszaújváros ügyvezető igazgatója így indokolta: „Hazánk szerepe az elektronikai iparban és azon belül is az elektronikai bérgyártásban jelentős, az elmúlt évtizedben meghatározó szerepet vívtunk Európában ezen iparágakban. A további növekedéshez azonban elengedhetetlen a megfelelő szaktudással és szakképzettséggel rendelkező munkavállalói háttér. Mind közép- mind felsőfokú oktatás területén megfelelő számú és átgondolt, gyakorlatorientált képzésre van szükség, amiben a vállalatoknak is ki kell venniük a szerepüket, segíteniük kell a hazai oktatási intézményeket, a szaktudásukkal és tapasztalatukkal, valamint támogatásokkal. Szükség van a vállalatok és középiskolák, illetve egyetemek összefogására, valamint az olyan versenyekre, mint a SzakmaSztár is. Ezért nem volt kérdés számunkra, hogy az elektronikai technikus szakma versenyét támogatjuk.”

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hatodik alkalommal rendezi meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), kibővítve ezt az Országos Szakmai Tanulmányi Versennyel (OSZTV), melyek országos döntőjére „VI. Szakma Sztár Fesztivál” elnevezéssel 2013. április 24-26-a között Budapesten a Hungexpo Vásárközpontban lesz. Idén a szakmák országos versenyei a nappali tagozaton végzős tanulók számára összesen 39 szakmában került megrendezésre. A versenyek célkitűzése a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák – beleértve  a ráépülő, magasabban kvalifikált szakmákat is − társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése a szakmatanulás népszerűsítése révén, „A jó szakma felér egy diplomával” szlogen jegyében. A szakmai verseny központi elődöntőből, előválogatóból és döntőből áll. Az elődöntőn és az előválogatón a versenyzők a szakképesítésenkénti versenyszabályzat szerinti összesített pontszám alapján kerülnek szakképesítésenként rangsorolásra és ennek megfelelően a legjobbak behívásra a verseny előválogatójába, illetve az ezt követő országos döntőjébe.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp