2024. 06. 23. vasárnap

Zoltán
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Rómeó és Júlia ötszázadszor

Immár ötszázadik alkalommal állította színpadra a Budapesti Operettszínház a továbbra is töretlen népszerűséggel futó Rómeó és Júlia musicalt, melyet a 2004-es premier óta majdnem ötszázezer néző tekintett meg élőben. A november 29-ei jubileumon az Operettszínház hazai partnerei, valamint a darab ősbemutatójának Rómeója, Damien Sargue, valamint a szerző lánya, Laura Presgurvic is megjelentek.

A jelenlegi gazdasági viszonyok között különösen ritka, de egyébként is rendkívül nagy dolognak számít már az is, ha egy színházi előadás eléri a századik alkalmat. És akkor még nem is beszéltünk az ötszázról mint számról, melyet tényleg csak a legillusztrisabb darabok érhetnek el. A 2004. január 23-án bemutatott Rómeó és Júlia zenéje, látványvilága és színművészei révén is méltó tagja lett e klubnak, és az előadást követő, hosszú percekig tartó vastapsból kiindulva sejthető, hogy még sok este élvezheti a publikum a musicalt.

Éppúgy, mint ahogy a bemutatón, valamint az előadás hanganyagát tartalmazó CD-n illetve a Szegedi Szabadtéri Játékokon felvett és kiadott DVD-n, Rómeó szerepében Dolhai Attilát, Benvolioként Mészáros Árpád Zsoltot, Tybaltként Szabó P. Szilvesztert, Capuletként Csuha Lajost, Capuletnéként Janza Katát, Montague-néként pedig Csengeri Ottíliát láthattuk-hallhattuk. Az azóta a társulatot elhagyó Bereczki Zoltán (Mercutio) helyett a jelenleg az X-faktorban is vitézkedő Szabó Dávid, Szinetár Dóra (Júlia) helyett a Vágó Bernadett, Náray Erika (Dada) helyett pedig Nádasi Veronika állt a színpadra. Nem lehetett továbbá a jubileumi előadás részese a jelenleg a színház külföldi vendégszereplése miatt Ausztriában tartózkodó Németh Attila (Verona hercege), Földes Tamás (Lőrinc barát), illetve Homonnay Zsolt (Paris) sem; karakterüket ezúttal váltójuk, György Rózsa Sándor, Szomor György, illetve Szerényi László formálta meg.

Mint ahogy az ilyen ünnepi pillanatokban lenni szokott, a teátrum számos meglepetéssel kedveskedett az aznapra jegyet váltó közönségnek. Az előadás előtt ugyanis a színészek, valamint a francia díszvendégek a kint, szemerkélő esőben várakozó nézők szeme láttára, limuzinon érkeztek meg a színház főbejáratához, ahol Kerényi Miklós Gábor rendező-igazgató köszöntötte őket. A végén, a vastapsot, továbbá az ilyenkor szokásos alkotói stáb, és a többi, jelenlévő színész köszöntését követően pedig videó-összeállítást láthattunk a darab majdnem kilencéves történetéből, valamint részleteket tekinthettünk meg a nyáron, a Szegedi Szabadi Játékokon bemutatandó, szintén Gerard Presgurvic által jegyzett Elfújta a szél musicalből. Fináléként pedig a darab egyik kultikussá vált dalát, a Szívből szeretni (Aimer) két nyelven adta elő Damien Sargue és a másik magyar Júlia, Vágó Zsuzsi.

E kilenc év alatt a Rómeó és Júlia számos ember életét változtatta meg. Gondoljunk csak az országos ismertséget a Lehetsz királlyal megszerző Dolhai-Bereczki-Mészáros trióra, vagy a darabba tavaly beállt, legfiatalabb musicalszínész-generációra, ám azt se felejthetjük el, hogy az előadásokat estéről estére vastapssal jutalmazó nézők ezrei is valódi nyertesek. Hisz nélkülük-nélkülünk ez az ötszáz sem jöhetett volna össze.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…