2022. 07. 7. csütörtök

Apollónia
1 EUR 412 HUF
1 GBP 481 HUF

Névtelen hősök

„NÉVTELEN HŐSÖK – ISTEN ELŐTT NEM ISMERETLENEK” A HERMAN OTTÓ MÚZEUM KÖZMŰVELŐDÉSI RENDEZVÉNYSOROZATA

Az elmúlt években a Herman Ottó Múzeum Történeti Tárának munkatársai különös figyelemmel és méltó módon emlékeztek meg az első világháború centenáriumáról. A közelmúltban két alkalommal szerveztük meg a „10-es Honvéd Hét” rendezvénysorozatunkat, melyek keretében „Háborúban sem hallgatnak a múzsák” címmel megemlékeztünk az ezred korabeli legnagyobb jótékonysági eseményéről. Idén november-decemberben „Névtelen hősök – Isten előtt nem ismeretlenek” címen tehát már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a programsorozat, mellyel elsősorban az egykor hadifogságban elhunyt miskolci honvédek előtt kívánunk tisztelegni.
Továbbra is célunk, hogy rendezvényeinken keresztül – melyek az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával valósulnak meg –, az első világháborút egy kevésbé ismert oldalról, a művészetek segítségével ismertessük meg a nagyközönséggel. Idén a hadifogolytáborok kulturális, művészeti életét idézzük meg. Így olyan zenei, irodalmi és képzőművészeti művek elevenednek meg, melyek nagy részét száz éve nem láthatta és hallhatta a közönség.
Ugyanakkor nem titkolt célunk az, hogy tudatosítsuk az emberekben azt a tényt, hogy a „Nagy Háború” nemcsak a tömegek háborúja, hanem a tömegek hadifogsága is volt, hatalmas áldozatokkal, amelyről az átlag látogató kevés érdemi információval rendelkezik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Újra telefonos csalók!
A Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén ismét megjelent az a csalási forma, amikor telefonhívás alkalmával pénzintézetek alkalmazottjának…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum