2024. 07. 21. vasárnap

Dániel, Daniella
1 EUR 391 HUF
1 GBP 464 HUF

Nagyi, ne már…!

Vígjátékokkal ugyan Dunát lehet rekeszteni a színházakban, ugyanakkor kevés köztük az igazán jó, amin jókat nevet lehetni és rólunk is szól. A Belvárosi Színházban nemrég bemutatott, A folyón túl Itália ilyen. Bár a vígjáték talán nem is a legjobb szó rá, hisz voltaképpen tragikomédiát látunk, sokszor úgy nevetünk, hogy a könnyünk is kicsordul. Talán épp a színpadról visszaköszönő fájó-vicces, legtöbbek számára ismerős élethelyzetek miatt.

A New York-i olasz emigráns család (maradi, családcentrikus nagyszülők és modern, tanult, dinamikus unoka) életét bemutató darabot Znamenák István rendező vezetésével kiváló színészek állították színpadra. A négy nagyszülő szerepében olyan korszakos művészek láthatóak, mint Benedek Miklós, Lázár Kati, Lukáts Andor, Szabó Éva. Unokaként az előadást számunkra is közvetítő Szabó Kimmel Tamás pedig. méltó társukká válik.

Négy kiváló színész négy tipikus nagyszülő-karaktert elevenít meg előttünk. A két nő egymásnak tökéletes ellentéte: Lázár Kati Aidája a mindenkire mindig sütő-főző nagymama, Szabó Éva Emma szerepében szigorúbb, intrikusabb, a családot a maga értékrendje szerint irányítani akaró asszony. Férfirészről Lukáts Andor kicsit begyepesedett, nosztalgikus Frankje és Benedek Miklós Nunzioja, aki talán az egyetlen négyük közül, aki saját nézőpontján túli dolgokba is képes belegondolni, szintén jól kiegészítik egymást. Néha már az is érthetetlen, hogy őket négyüket mi köti össze. Bár erre a válasz egyértelmű: a család ténye.

Mindemellett tény, hogy különleges aktualitást ad a darabnak a legújabb kivándorlási hullám, hisz ma, amikor nagyszülők kénytelenek megtanulni Skype-olni, ha hetente látni szeretnék az unokáikat, és amikor fiatalok tömegesen vesznek Londonba repülőjegyet (nem retúrt), már vitathatatlan, hogy erről a sokakat érintő problémáról beszélni kell. Tegye ezt ki-ki a maga eszközével, a színház mindenesetre megteszi a magáét.

De még ha mindez nem is lenne, az előadás akkor is érvényes. Kinek nem ismerősek azok a helyzetek, amikor a szülők-nagyszülők úgyis jobban tudják, hogy mi nekünk a legjobb, vagy épp amikor nem értik, hogy nekünk miért nem ugyanazok a legfontosabbak az életben, amik nekik. Ugyanakkor a másik oldalt is beláthatjuk: legtöbbször talán mi sem viseltetünk kellő türelemmel azok iránt, akik egyrészt szeretnek minket, másrészt már életük nagyobb részét leélték a saját berögzült értékrendszerükkel és szokásaikkal.

A folyón túl Itália nyilvánvalóan nem fogja feloldani azokat a generációs konfliktusokat, amelyeken mi magunk sem tudunk vagy akarunk túllépni. Ugyanakkor, ha csak egy pillanatig is elgondolkozunk azon, hogy unokaként lehetnénk megértőbbek, vagy nagyszülőként kicsit mi is változhatnánk (kire-kire melyik vonatkozik, ugyebár) – már többet tett az előadás értünk, mint a legtöbb vígjáték. Ráadásul még vicces is.

Dicsuk Dániel
Fotók: Takács Attila

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek