2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Múzeumi verseny magyar és szlovák iskolásoknak

Múzeumi verseny magyar és szlovák iskolásoknak

Határokat átívelő múzeumpedagógiai program indult a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye és a szlovákiai Nagyszombati Egyetem (Trnavská Univerzita v Trnave) együttműködésében Határtalan antikvitás elnevezéssel.
A közös vállalkozás egyik pillére A diadalív árnyéka című levelező pályázat, amelyet 5-7. és 8-10. osztályos tanulók számára írtak ki a 2012-13-as tanévben. A pályázat magyarországi régiója Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érinti, az érdeklődők október 5-ig jelentkezhetnek.
A csapatok a vetélkedő során feladatlapok kitöltésével vesznek részt a játékban, az utolsó feladat egy ókori diadalív-makett elkészítése lesz. A kitalált kerettörténet az interneten is követhető lesz. Az első három helyezést elért csapatot a Szépművészeti Múzeum látja vendégül.
A program célja, hogy az antik hagyomány és közös kulturális értékek megismerése révén elősegítsék a magyar és szlovák oktatási intézmények és múzeumok közötti együttműködést – mondta Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese a keddi budapesti sajtótájékoztatón. Kiemelten fontos célnak nevezte azt is, hogy a felnövekvő generációk a határ mindkét oldalán megismerjék a két terület közös történelmének gyökereit, valamint egymás eredményeit ezzel kapcsolatban.
A saját történelmünk megismerése felé tett fontos lépés közelebb hozni a magyar és a szlovák gyerekekhez az ókort, mint a civilizáció egyik pillérét – fogalmazott Jana Tomková, a budapesti Szlovák Intézet igazgatója. Mint mondta, érdemes megtanítani a gyerekeket arra, hogy a történelmet, a kultúrát és a művészetet egységes egészként fogadják be.
Videókonferencián kapcsolódott be a tájékoztatóba Klara Kuzmová, a Nagyszombati Egyetem projektmenedzsere, aki beszámolt arról, hogy eddig 36 szlovák iskola jelezte érdeklődését a programban való részvételre.
A Határtalan antikvitás programsorozat osztályfoglalkozások és családi hétvégék keretén belül is megszólítja a fiatalokat, a tanárok és múzeumpedagógusok részére pedig egész napos felkészítő workshopot tartanak. A program zárásaként 2013 júliusában ókori témájú nyári tábort rendeznek 60 magyar és szlovák diák részvételével.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp