2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Meghívó kiállításra: ‘Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal’

Meghívó kiállításra: ‘Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal’

Több ezer mozgáskorlátozott ember él Magyarországon. Színházba és egyetemre járnak, bringaszervízben dolgoznak, hosszú túrákra mennek, mégsem ezek az első gondolataink róluk. 2018. október 30-án nyílik a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az ‘Önállóan lakni – közösségben élni’ csoport ‘Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal’ című kiállítása. A tárlat célja, hogy rádöbbentse a nézőket, hogy milyen rejtett előítéleteik vannak a mozgássérült emberek életével kapcsolatban.
Az alkotások létrehozásán az ‘Önállóan lakni’ csoport mozgássérült tagjai több hónapig dolgoztak együtt fiatal magyar képzőművészekkel. Az alkotók úgy kezdtek a projektbe, hogy egymás számára idegenek voltak, a párok képzőművész tagjai által készített interjúkon keresztül kezdtek ismerkedni a csoport tagjaival. Volt olyan pár, aki fotósorozatban örökítette meg közös munkáját, volt aki videóban, és készült levelezést bemutató interaktív fotóalbum is.

“A ‘Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal’ című kiállítás a párbeszéd, a közös munka hatásairól szól. A kiállítási projekt bemutatja ahogy két, egészen más közegben élő idegen egymás megismerése során létrehoz valamit, ami a másik nélkül nem készülhetett volna el. Láthatóvá teszi azokat a hasonlóságokat és különbségeket, amik további közösségekhez való tartozás alapjait képezhetik”- nyilatkozta Török Tünde, a projekt kurátora.    

A kiállítást Fekete Ádám dramaturg, a Tiszta Szívvel című film főszereplője nyitja meg a fővárosi Három Holló kávézóban október 30-án este 6 órakor. A tárlatot Budapesten december 30-ig lehet megnézni, majd ezt követően egészen júniusig lehet majd látni az ország különböző pontjain.

Kiállító művészek: Bordás Róbert, Ember Sári, Halász Dániel, Piti Marcell, Rubi Anna, Vígh Viktória, Zombori Andris
Önállóan lakni – közösségben élni csoport résztvevő tagjai: Farkas Gábor, Hruskó Erika, Molnár Zóra, Turi Zsuzsanna, Kisfaludi Judit, Balázs Péter, Csizovszky Andrea  

Projektvezető: Rubi Anna

Kurátor: Török Tünde

Az Önállóan lakni – közösségben élni aktivista csapat több mint húsz mozgássérült ember és négy szövetséges együttműködése, akik hisznek abban, hogy az önálló lakhatás, az önálló életvitel mindenkit megillet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp