2024. 08. 1. csütörtök

Boglárka
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF
Még három hétig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Még három hétig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Még három hétig lehet jelentkezni a felsőoktatásbaPontszámító kalkulátor, képzési útvonal- és intézményi nyíltnap-kereső, valamint több önismereti kérdéssor is segíti a felsőoktatásba jelentkezőket az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján. A felvételi kérelmeket még három hétig, február 15-ig lehet benyújtani több mint 7.400 szakra. A www.felvi.hu-n a december 15-én indult felvételi eljárás során a pontszámító kalkulátor segítségével – szigorúan tájékoztató jelleggel – bárki kiszámolhatja, hány ponttal vág neki a felvételinek

A szakemberek szerint érdemes akkor igénybe venni a szolgáltatást, amikor a jelentkező a szakokat már kinézte magának. A program a számítás végén automatikusan kiadja, hogy az adott szakon miként alakult a ponthatár egy évvel korábban, s így kiderül, hogy a jelentkező vajon bejutott volna-e az adott szakra. Ez pluszinformáció akkor is, ha a ponthatárok évről évre változnak valamelyest.

A honlapon egy új szolgáltatással, a képzési útvonalkeresővel az érdeklődők egyszerű formában felmérhetik, hogy egy adott mesterszakra milyen felsőfokú végzettséggel lehet jelentkezni, illetve az alapképzésre jelentkezők megtudhatják, majdani diplomájukkal milyen mesterszakokon tanulhatnak tovább.

A fentiek mellett a Felvi ingyenes Pályaorientációs Tanácsadó Szolgáltatása is segítséget nyújt a döntéshez, s az egyes szakokról a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztató mellett a Felvételi tájoló 2010. című kiadvány is információkat nyújt a diákoknak.

Az egyetemek, főiskolák egyre nagyobb számban mutatják be oktatási programjukat nyílt napokon leendő hallgatóiknak. Ezekről szintén találhatnak információkat az érdeklődők az OFIK honlapján. A választást megkönnyíthetik a szintén a felvi.hu-n elérhető önismereti kérdéssorok is. A honlapon több közép- és emelt szintű érettségi minta feladatsort is találnak a jelentkezők.

A végső döntésre még három hetük van a diákoknak, a jövő szeptemberben induló képzésekre 2010. február 15-ig lehet jelentkezni, a szabályokban nincs változás, viszont a minimális bejutási pontszám alapképzésben és egységes, osztatlan képzésben (például az orvosi és gyógyszerész szakokon) 160 pontról 200 pontra emelkedik a kormány döntése értelmében.

Idén 56 ezer államilag támogatott hallgatót vehetnek fel alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre és felsőfokú szakképzésre. A meghirdetett képzések száma az előző évekhez képest ugrásszerűen nőtt, a tavalyi 5.753 helyett már összesen 7.439 szakra lehet jelentkezni. Ezek közül 3.100 alapképzés, 3.054 mesterképzés, 1.199 felsőfokú szakképzés és 86 egységes, osztatlan képzés.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Villámgyors elfogás Ózdon
Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították. Két ózdi kö…