2024. 06. 16. vasárnap

Jusztin
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Mediáció a közösségben és a gazdaságban

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara az ország negyedik legidősebb jogi karaként a 2011/12-es tanévben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ez az ünnep nemcsak az intézmény alapításának kerek évfordulója, hanem a Miskolcon végzett jogászgenerációk közös ünnepe is. E jeles alkalomnak számos rendezvénnyel kíván Karunk emléket állítani. Nyitó programunk a Tudástranszfer – Egyetem – Társadalom „Mediáció a közösségben és a gazdaságban” című konferencia és módszertani bemutató, melyet szeptember 23-án, pénteken 10.00 -16.00 óra között rendezünk meg a MAB székházban.
A körbejárni kívánt kérdéskör igen aktuális, hiszen a társadalom és a gazdasági szféra ezer szállal kötődik egymáshoz, hol erősítve, hol gyengítve a másikat. Érdekeik hol azonos, hol ellentétes irányba mutatnak, amit számos beruházás története, vagy a devizahitellel kapcsolatos viták is jól szimbolizálnak. Ugyanakkor maga a gazdasági élet sem konfliktusmentes, szereplői viszonyát a természetesnek tekinthető versenyhelyzeten túl például a körbetartozások ügye is terheli. De egy-egy cég életében – akár az elbocsátások, átszervezések kapcsán – is vannak nehéz időszakok, bár a „szokásos üzemmenet” is hoz vitás helyzeteket. A problémák kezelésére többnyire marad a hagyományos eszközrendszer, noha mind a jogszabályi háttér, mind a képzett szakembergárda lehetővé tenné különféle alternatív vitarendező megoldások alkalmazását.
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara elkötelezett az alternatív konfliktuskezelési technikák elterjesztése iránt. Így az „Általános és igazságügyi mediátor (közvetítő)” szakirányú képzésen túl, a jogászképzésben elsőként hirdettük meg a mintatanterv részeként az „Alternatív konfliktuskezelés” c. tárgyat. Ez évben készült el e-learning tananyagunk „Alternatív vitarendezés” témakörben. 2008-tól kezdve számos szakmai rendezvénynek volt Karunk házigazdája. Így 2011-ben immár negyedik alkalommal rendez a mediáció témakörében szakmai konferenciát, bízva abban, hogy e rangos szakmai program kiváló lehetőséget kínál arra, hogy az e területen dolgozó szakemberek áttekintést kapjanak a „hagyományos” konfliktuskezelési technikák mellett az olyan új megoldásokról is, mint a szervezeti mediáció vagy a kooperatív tervezés.
A konferencia több szempontból is kiemelt figyelemre tarthat számot. Egyrészt kevés olyan szakmai esemény van Magyarországon, mely átfogó módon kíván képet adni azokról a problémákról, vitás helyzetekről, amelyek egy-egy gazdasági szereplő mindennapi működését, tevékenységét megnehezítik. Így egyszerre szól a konferencia a cégek, vállalkozások, kkv-k, stb. szervezeten belüli illetve egymással szemben fennálló konfliktusairól, valamint a gazdaság és a társadalom érdek-összeütközéseiről. Egyedi a konferencia abból a szempontból is, hogy mind az elmélet, mind a gyakorlat képviselői megjelennek az előadók között, és a gazdasági szféra aktuális helyzetének áttekintésén túl hazai és nemzetközi sikeres példákkal kívánnak segítséget nyújtani e konfliktushelyzetek kezeléséhez. Külön érdekességei a rendezvénynek a módszertani bemutatók, melyek segítségével a gazdasági élet szereplői sajátélményű tapasztalatokat szerezhetnek a különféle konfliktuskezelési technikák tényleges működéséről. Mindez azt a célt szolgálja, hogy az Egyetem saját szakmai kompetenciáinak felhasználásával maga is egyfajta közvetítői szerepet töltsön be a gazdag szakismerettel rendelkezők által felhalmozott szakmai tudás és a gazdaság megtestesítői között.
A szakmai rendezvény előadói között köszönthetjük többek között Prof. Dr. Csath Magdolna közgazdászt, a Professzorok Batthyányi Körének tagját, Bihall Tamást, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökét, dr. Fürjes Balázst, a WING Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt. vezérigazgató-helyettesét, Kaiserné dr. Temesi Ritát, az Akzo-Nobel Coatings Zrt. jogi képviselőjét csakúgy, mint több nemzetközi (pl. CMS Cameron McKenna LLP) és hazai (Fazekas és Társai) ügyvédi iroda illetve konfliktuskezeléssel foglalkozó szervezet (pl.: International Association Coaching and Mediation,  Partners Hungary Alapítvány) nagy szakmai tapasztalattal rendelkező vendégelőadóját.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek