2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Közösségépítés Korláton

Közösségépítés Korláton

A“Nem marad örökre elfelejtve a szegény – REFORMÁTUS MISSZIÓS FELZÁRKÓZTATÁS A HERNÁD-VÖLGYÉBEN” projekt keretén belül a Korláti Református Egyházközség és az Eklészia Encsi Református Gyülekezetért Közhasznú Alapítvány egy olyan több települést átfogó komplex program megvalósítására fogott össze, amelynek alapja a közösségben tartás és a közösség reintegráció, hiszen a lemaradó térségekben a legnagyobb probléma a valódi és aktív közösségek hiánya.

Április végével a projekt is a végéhez közeledik. A megvalósult programok, foglalkozások kettős célt szolgáltak: Aktív és hasznos szabadidő eltöltést, amely a közösségi és egyéni kompetenciákat fejleszti valamint a lelki és testi egészség megőrzését, amely mindennek az alapja. A programok során kiemelt figyelmet fordítottunk a hátrányos helyzetű gyerekekre és a fiatalkorú lakosságra, részükre számtalan természetbarát programot, pályaorientációs foglalkozást, tábort terveztünk mellyel rengeteg fiatalt értünk el.  Minden közösségi program egyben bűnmegelőzési relevanciával is bír, hiszen a térségben átlag feletti fiatalkorú bűnözés egyik oka a kilátástalanság és a közösségi kompetenciák hiánya. Több nagyrendezvény is megvalósult a projekt során. A Nyitott Templomok Éjszakája programsorozaton összesen több, mint 100 érdeklődő volt, ahogyan az Együtt 500 éve elnevezésű református nagyrendezvény is. A projekt során több drámanap is megvalósult így többek között megtekinthettük a templomban a Váci Dunakanyar Színház és a Magyar Drámák Színháza közös produkcióját a Zsoltáros és Zsoldost.

Célunk az volt, hogy minél több helyi fiatalt vonjunk be a közösségi életbe, hogy érezzék, tartoznak valahova, egy településhez, egy vidékhez vagy egy közösséghez. Reméljük, és úgy érezzük, ez sikerült.

A projekt az Európai Unió támogatásával Magyarország Kormányának társfinanszírozásával valósult meg.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp